„Gyakorlatilag szétverte a sértett koponyáját”
2015. április 7., kedd 16:12, frissítve: kedd 17:43
A vádlott 2010 októberében, a Kecskeméttől húsz kilométerre fekvő Nyárlőrinc külterületén támadta meg első áldozatát. A prostituált nő a 44-es főút mentén szokott állni. Bementek az erdőbe, ahol az áldozat sértegetni kezdte a férfit. A vádlott először ököllel esett neki, majd egy gépkocsiemelővel többször fejbe verte.
„Azt állította, azért ütlegelte a sértettnek a fejét eszközzel, hogy megölje őt. Mint ahogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény is tartalmazza, majd a tárgyaláson kihallgatott szakértők el is mondták, az emelővel történő bántalmazások fejre mért nagy, emberi ütések voltak, az elkövető gyakorlatilag szétverte a sértett koponyáját” – mondta el a részleteket Lakosné András Ildikó, Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ügyésze.
A vádlott 2012 augusztusában megkéselt egy prostituáltat. A nő úgy élte túl a támadást, hogy halottnak tettette magát. „Eltérő akarat elhatározással, különböző alkalommal, de egynél több személyt, azaz két személy sérelmére követett el a sértett halálát kívánó bűncselekményt, így ez esetben, összefoglalt bűncselekményként több emberen elkövetett emberölés bűntette állapítható meg a terhére, mely kísérleti szakban maradt az miatt, hogy a két emberből egyik életét vette csak el, a másik életben maradt” – mondta az ügyész.
A vádlott a gyilkosságot tagadta az utolsó szó jogán, a késelést viszont beismerte. „Őszintén megbántam, amit tettem, nagyon sajnálom. A büntetésem kitöltése után a törvények betartása mellett fogok élni” – mondta a vádlott.
A férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék. Feltételesen leghamarabb 35 év után szabadulhat. „Súlyosbító körülmények akadtak bizonyos számban. Négyszeresen minősített az emberölés. Négyszeresen. Az egyenes szándék mind a két emberölésnél megállapítható, egy különösen veszélyes eszközzel követte el egyébként ezt a befejezett kísérletet. És a kettes vádpontnál, ahogy már említette a bíróság, a brutális elkövetést azért külön értékelte a bíróság” – hangsúlyozta a Kecskeméti Törvényszék tanácsvezető bírója, Fodor Endre.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész és a védő is fellebbezett, így az nem jogerős.
Forrás: Hír TV