Fejbe verte, majd szekrénynek lökte a diákot az igazgató
Hír TV
2018. január 8., hétfő 12:37
A Somssich Imre Általános Iskola intézményvezetője könyvvel vágta fejbe a hatodikos diákot egy tanórán, majd a szekrénynek lökte – értesült a Népszava. A tanuló szülei kezdetben ki akarták venni gyermeküket az iskolából, azonban miután megbeszélték az igazgatóval az esetet, végül a feljelentéstől is elálltak.
Az esetet a Klebelsberg Központ kaposvári tankerülete vizsgálja, fenntartó vizsgálatot indítottak. Az iskolaigazgató ugyan tagadta az vádakat, a sértett osztálytársai viszont megerősítették a bántalmazást. A Klebelsberg Központ ultimátumot adott az intézmény vezetőjének: vagy önként mond fel, vagy rendőrségi feljelentést kezdeményeznek.
A lap szerint az igazgató mandátuma a tanév végén járna le, de a tantestületen belül már megkapta a kétharmados támogatást az újraindulásra. Az intézményvezetőnek korábban már volt gyermekbántalmazási ügye, emiatt az ügyészség megrovásban részesítette.