Erre emlékezünk március 15-én

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc az újkori magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, és szerves része volt az akkori európai forradalmi hullámnak – ám lényegében egyedüliként jutott el az elnyomókkal szembeni katonai ellenállásig. A forradalom kitörésekor Magyarország a Rákóczi-szabadságharc 1711-es leverése óta lényegében a Habsburg Birodalom része volt erősen korlátozott önállósággal. Az 1723-ban elfogadott Pragmatica sanctio törvény némileg rendezte a Habsburgok és a magyar vezetés viszonyát, az 1791. évi X. törvénycikk pedig biztosította Magyarország jogi függetlenségét a birodalom többi részével szemben.

Bár 1848-ig nagyon kevés változtatást sikerült elérni az országgyűléseken, a reformszellemű liberális nemesség kidolgozta saját programját. 1847-ben a pozsonyi országgyűlésen a reformpárti Ellenzéki Kör mellett a Konzervatív Párt is prezentálta programját – utóbbiakat támogatta a bécsi udvar. A kialakult patthelyzetet az 1848. február 22-i párizsi forradalom híre mozdította el, ezt követően Kossuth Lajos március 3-i beszédében pontosan megfogalmazta a mit követel a magyar ellenzék: független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar független felelős nemzeti kormányt. A birodalom többi részének pedig alkotmányt követelt a magyar politikus, ennek nagy szerepe volt a március 13-án kitört bécsi forradalomban is.

Az Ellenzéki Kör március 12-én fogadta el az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontból álló követeléssort. Ekkor még azon gondolkodtak, hogy a pontokat az országgyűlésnek vagy az országos ellenzéki választmánynak nyújtsák be. Mivel Bécsben a forradalmárok 13-án elfogadtatták a petíciójukat az országgyűlési rendekkel, az elégedetlen ifjúság Petőfi Sándor, Vasvári Pál és Jókai Mór vezetésével 14-én a Pilvax kávéházban elhatározta, hogy megváltoztatja az országgyűléshez intézett tizenkét pont bevezetését, helyette politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmaznak, amelyet másnap, 15-én reggel egész Budán és Pesten kihirdetnek.

Két addigi pontot összevontak, a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon engedése. Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta az eredetileg a március 19-i reformlakomára írott költeményét, a Nemzeti dalt. A ifjak követelései így szóltak:

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés!
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát a cenzúra eltörlésével.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség! 

Ezt követően Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemekre: az orvosi hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, később pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával jelentősre duzzadt tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, ahol Petőfi, Vasvári, Jókai és Vidats János a nép nevében, erőszakmentesen lefoglalt nyomdagépeken, Landerer János nyomdatulajdonos segítségével magyar és német nyelven is kinyomtatták a Nemzeti dalt, illetve a tizenkét pontot.

Irinyi József osztotta szét a két röplapot, a szabad sajtó első példányait. Ezt követően elhatározták, hogy délután háromkor újra összegyűlnek, és a fogságban lévő Táncsics Mihály kiszabadításáért Budára vonulnak.

Délután a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg Pest városi tanácsához vonult, és rábírta a testület tagjait arra, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. A tömeggel tartó választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. Az embertömegtől megriadt Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pont három kitételét: azonnal eltörölte a cenzúrát, szabadon bocsátotta börtönéből Táncsics Mihály írót, és elrendelték, hogy a sajtóbíróság tagjait a nép közül válasszák ki. Emellett azt kijelentették, hogy a hadsereget csak rendfenntartási célokból rendelik ki, ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.

Szabadulása után Táncsicsot a tömeg diadalmenetben vitte át Pestre, este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét. Eközben Pozsonyban az országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott a királyhoz.

Erre a napra emlékezünk meg minden évben március 15-én, amely 1989-ben volt elsőként munkaszüneti nap Magyarországon, 1990 óta pedig nemzeti ünnep, egyben a magyar sajtó napja – hiszen 1848. március 15-én nyomtatták ki a szabad magyar sajtó első példányait.