Elszállhatnak Lázár kisvasútjának költségei
2017. július 1., szombat 11:57, frissítve: szombat 13:46
A hódmezővásárhelyi kisvasút, azaz a tramtrain tenderére várja a jelentkezőket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Annak ellenére, hogy korábban Lázár János kancelláriaminiszter megállította a projektet a költségek megduplázódása miatt, most mégis megújulhat a vasúti pálya, de a kiírás szerint csak a Szeged és Vásárhely közötti szakasz. A miniszter városában más képviselő szerint is követhetetlenné vált a kivitelezés.
Ma még egy vágány fut Hódmezővásárhely és Szeged között. A sínek száma egyes szakaszokon megduplázódhat, ha a két dél-alföldi város között valóban villamosok járnak majd. A szerelvények a vasúti pályát, városon belül pedig a villamos pályát használnák. Csakhogy a vasútvonal nincs villamosítva, villamos pedig egyelőre csak Szegeden van, Hódmezővásárhelyen ki kell építeni. Az elképzelést nem mindenki támogatja: „ez, hogy a belvárost ezért feltúrni?! Józan paraszti ésszel ilyen nem csinálnának. Én pedagógus vagyok, nem értek az ilyesmihez, de kezdettől fogva nekem ez nem tetszett” – háborodott fel egy hódmezővásárhelyi.
A vasúti villamos – angol kifejezéssel a tramtrain – kiépítésére a napokban írták ki a közbeszerzést. A becsült értéket egy forintban határozták meg. A hódmezővásárhelyi szocialisták szerint az egy forintból következően a pályázók akkora számot írhatnak az árajánlatukba, amekkorát nem szégyellnek.
Az ellenzék szerint az eljárás több kérdést is felvet. „A mi alapvető aggályunk az, hogy ebbe a beruházásba egymilliárd forint már el lett költve. Megkezdődött a közművek feltárása, annak idején elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, és kérdés, hogy ha ez a beruházás nem valósul meg, akkor ennek az egymilliárd forintnak mi lesz a sorsa. Ez kit fog terhelni, kinek kell ezt visszafizetni” – vetette fel Kis Andrea szocialista önkormányzati képviselő.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egyelőre a két várost összekötő vasúti pálya bővítéséhez keres kivitelezőket. Az ma még rejtély, hogy Hódmezővásárhelyen belül ki állja a villamos vonalának építési költségeit.
„Mi abban állapodtunk meg miniszterelnök úrral, hogy Békéscsaba és Szabadka között a vasútvonal teljes felújítása, illetve villamosítása fog megtörténni, és ezen túl Hódmezővásárhely és Szeged, és Szeged–Szabadka között egy tramtrain típusú közlekedési eszköz kerül létrehozásra. Tehát ez egy komplex közlekedési rendszer, amit mi kértünk, és támogatást is kaptunk a kormánytól ennek a megvalósítására. Ez természetesen azt jelenti, hogy ha egy ilyen nagy felújítást fog végrehajtani a magyar kormány, akkor itt a fajlagos költségek csökkenni is fognak” – ismertette Hegedűs Zoltán alpolgármester.
Az eredeti terv szerényebb volt, kezdetben arról volt szó, hogy Hódmezővásárhely és Szeged között jár csak vasúti villamos. A költségek azonban elszálltak. Válaszul a kormány bedobta a tramtrain meghosszabbításának ötletét a Szerbiához tartozó Szabadkáig.
Dózsa Gábor közlekedési szakértő azonban ez nem ilyen egyszerű: „a városi pályán közműveket kell esetleg kiváltani, útburkolatot kell létesíteni vagy füves pályát kell létesíteni. Tehát ennek a fajlagos költsége lehet nagyobb, de a nagy vasúti járművek drágábbak, tehát ott az drágább, a nagy vasúti üzemeltetés is drágább. Nem lehet kiragadni azt, hogy esetleg egy villamos építésnek vagy egy tramtrain építésnek valamelyik fajlagos költsége esetleg olcsóbb, persze attól függ, hogy én éppen hogyan számolok, a két dolog nem összehasonlítható”.
Az ajánlattevők augusztusig jelentkezhetnek a pályarekonstrukciós közbeszerzésre.