2019. május 23.,
csütörtök, Dezső napja

Egy svéd lap állítja: migránsokat vernek a magyar határőrök

,

2017. március 6., hétfő 09:32, frissítve: hétfő 15:20

Gumibottal verik a menedékkérőket, és kutyákat uszítanak rájuk a magyar határőrök – ezt állítja az Aftonbladet szerbiai riportjában.

Az újságírónak több olyan menedékkérő is nyilatkozott, akit állítása szerint bántalmaztak a magyar határ illegális átlépése után. A cikkben idézik az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet belgrádi képviselőjét is, aki szerint volt olyan nap, hogy húsz megvert menekültet kezeltek ütés és kutyaharapás okozta sérülésekkel. Volt, akit sürgősségi ellátásban kellett részesíteni.

Eddig összesen öt nemzetközi segélyszervezet állította, hogy a magyar határőrök verik a menekülteket, tavaly nyáron a Human Rights Watch magyar származású kutatója is erről készített jelentést, miután a szerb–magyar határszakaszon járt.

„A történetek lényegében megegyeznek, nagyon egybehangzóak, és az orvosok is azt mondják, hogy a sérülések igazolják az elmondottakat. Nem túloznak, amikor azt mondják, hogy ezeket a sérüléseket egyértelműen gumibot vagy kutyaharapás okozta” – fogalmazott Staffan Lindberg, az Aftonbladet riportere.

Migránsok másznak át a gyorstelepítésű drótakadályon a magyar-szerb határon, Röszke közelében 2015. augusztus 26-án reggel
Migránsok másznak át a gyors telepítésű drótakadály alatt a szerb–magyar határon, Röszke közelében 2015. augusztus 26-án reggel
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Tagadja a rendőrség, hogy a határt védő egyenruhások tömegesen bántalmaznák a határ közelében elfogott és visszatoloncolt menedékkérőket. Töreki Sándor országos rendőrfőkapitány-helyettes a Macedóniába küldött kontingens kibocsátásakor azt mondta: a magyar rendőrök az alaptörvényben foglaltaknak megfelelően, törvényesen, szakszerűen és arányosan védik Magyarország és az EU határait.

„Ilyen jellegű cselekményeknek még a hírét sem hallottam, amelyek különféle médiákban megjelennek. Kollégáim nagyon tisztességesen végzik a munkájukat. Szélsőséges időjárási körülmények között is, távol a családjuktól védik Magyarország és az Európai Unió schengeni határát” – nyilatkozta Töreki Sándor, bűnügyi főkapitány-helyettes.

Közben a parlament mai ülésén elrendelhetik a déli határzár szigorítását. A javaslat ellen több jogvédő és civil szervezet is tiltakozik – köztük az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság. Ha a parlament elfogadja, a rendőrség minden Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldit visszakísérne a határkerítés túloldalára, azokat a menedékkérőket pedig, akiket beengednének a tranzitzónába, kötelezően fogva tartanák, és a területet csak a kiléptető kapun keresztül, Szerbia vagy Horvátország felé hagyhatnák el. A szervezetek szerint ha ezt elfogadják, ellehetetlenül a menekülők hozzáférése a nemzetközi védelemhez, ráadásul a tervezet nem tesz kivételt még a gyermekek, idősek, családok esetében sem, minden menedékért folyamodó embert őrizet sújtana.