Bűnös a kvótaellenes plakátokat leöntő páros
2017. január 18., szerda 17:16
„Szégyen” vagy épp „Szeged nem ilyen” feliratokat festett 2015 nyarán Kékesi Márk és Szalai Balázs a kormány által első körben kihelyezett bevándorlásellenes propagandaplakátokra, de volt, amelyiket csak leöntötték festékkel. A vád szerint 137 ezer forint kárt okoztak, ezért az ügyészség, rongálás miatt 3 év próbára bocsátás büntetést kért mindkét vádlottra.
„Álláspontom szerint a sértett által elkészített és a hirdetési felületeken jogszerűen elhelyezett óriásplakátokon közölt gondolati tartalom lefestésével, azzal ellentétes tartalmú szöveg felírásával a vádlottak tudatosan és szándékosan olyan maradandó változásokat okoztak a plakátok felületén amely után a reklámhordozó felület eredeti állapota már nem lett volna visszaállítható” – így a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyésze, Ambrus Róbert.
A vádlottak azt állították, hogy nem rongálni akartak, hanem az eredeti tartalom mellett csak egy üzenetet akartak eljuttatni a lakosságnak. Szerintük a plakátokon példátlan és sértő kormányzati üzenet volt.
„Elindulni egy jobb élet reményében valahonnan valahova, a háború, a nyomor, a kiszolgáltatottság, az életveszély elől elindulni egy új élet reményében nem bűn. Honfitársaink százezrei teszik ezt mai napig, és tették a múltban számtalan alkalommal. Az ilyen emberek ellen kormányzati forrásból, adófizetők pénzéből gyűlöletkampányt létrehozni és megvalósítani, ez, azt gondolom, minimum sértő” – mondta Kékesi Márk vádlott.
A bíróság mindkét vádlottat 1 év próbára bocsátással sújtotta.
„Jogilag és morálisan is megkérdőjelezhető. A plakátrongáló minden esetben jogsértést követ el, ha anyagi kárt is okoz, akkor ez túllép a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogán. A vádlottak által előre megtervezett, egymással szándékegységben megvalósított, célirányos magatartása megvalósította a társtettesként elkövetett rongálás vétségét” – mondta a Szegedi Járásbíróság bírója, Tóth Csenge.
Az ítélet ellen a védő és a vádlottak fellebbeztek, így az nem jogerős.