2018. október 16.,
kedd, Gál napja

Bod Péter Ákos: Véget kell vetni a lopás rendszerének

Hír TV

2018. február 14., szerda 11:39, frissítve: szerda 13:20

Csatlakozni kellene az európai uniós ügyészséghez, vissza kell állítani a jogállamot, és véget kell vetni a lopás rendszerének, mert az nem fér a jobboldali értékrendbe – mondta Bod Péter Ákos Hódmezővásárhelyen. A konzervatív közgazdász, akit 2006-ban Orbán Viktor javasolt miniszterelnöknek, úgy fogalmazott: a Soros-plakátokra költött több tízmilliárd forintból inkább WC-papírt kellene venni a kórházaknak, mert sok helyen már az sincs. Vendéglátója, Márki-Zay Péter független polgármesterjelölt szerint Hódmezővásárhely példa lehet az ellenzéki összefogásra.

A jobboldali konzervatív értékrend hiánya az Orbán-rendszerben – ez volt a témája annak a beszélgetésnek, amelynek Bod Péter Ákos ismert jobboldali közgazdász volt a vendége a hódmezővásárhelyi Németh László Könyvtárban. Orbán Viktor egykori gazdasági főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországot gazdasági és morális értelemben is a lecsúszás veszélyezteti.

Nagyon félek, hogy Magyarország kisodródik az európai értékrendből. A jogállamiságot illetően nagyon sok kritikát hallottunk. Nem mennek a bűnesetek után, elkennek dolgokat, vannak, akiknek mindent szabad, tehát ezek azok az esetek, amelyek kis szinten és országos szinten is gyengítik a jogba vetett bizalmat – mondta a szakember.

Márki-Zay Péter azt mondta, a fideszes és kormányplakátokról az emberekre zúduló gyűlölet és hazugságáradat sem fér a jobboldali-keresztény értékek közé.

Orbán Viktor megteremtette a nemzeti egységet, csak nem maga mögött, hanem magával szemben. De ez egy óriási pozitív dolog. A rendszerből annyiaknak van elege. Vannak még, akiket a manipuláció megtéveszt, és vannak még, akik félnek a káosztól és a migránsoktól, és nem veszik észre, hogy az a káosz, ha nem lépünk fel Orbán Viktor ellen – véli Márki-Zay.

A független jelölt a beszélgetésen azt is mondta: összefogással megszüntethető a korrupció és megfélemlítés rendszere Hódmezővásárhelyen és Magyarországon.