2019. január 19.,
szombat, Sára, Márió napja

Államtitkárt hazudtolt meg a KDNP szóvivője

Hír TV

2018. január 19., péntek 18:03, frissítve: csütörtök 09:51

Államtitkárt hazudtolt meg a kisebbik kormánypárt szóvivője. Hollik István azt bizonygatta, hogy az Orbán-kormány illetékes tagjai nemzetközi fórumokon mindig elmondták, hogy Magyarország valódi menekülteket befogad.

A kereszténydemokrata politikus egyetlen példával sem támasztotta alá állítását.

– Ez így nem felel meg a valóságnak. Azt gondolom, hogy kormányszóvivő úr és mások is elmondták, hogy a kormány az ebbéli álláspontját nemzetközi fórumokon számtalan esetben kifejtette. Az álláspontunk nem változott, Magyarország egyetlenegy bevándorlót sem fogadott be, egyetlenegy olyan menedékkérőt sem fogadott, sem hajlandó befogadni, akit Brüsszelből próbálnak ránk erőszakolni, ugyanakkor, mivel Magyarország jogállam, a nemzetközi kötelezettségeinknek eleget teszünk.
– Ezt nem én mondtam, ezt Altusz Kristóf mondta.
– Tehát ezért mondom, hogy én viszont evvel tudom kiegészíteni Altusz Kristóf szavait, hogy a kormány, illetve a kormány képviselői, azon képviselői egyébként, akik nemzetközi kapcsolatokat, Magyarország nemzetközi kapcsolatait ápolják, azok minden esetben teljes körűen beszámoltak a partnereink számára, hogy mi a bevándorlás kérdésében a magyar kormány álláspontja. Ez pedig az elmúlt két évben változatlan.
– Hát, mégis ezt mondta, hogy nem álltak nyilvánosság elé. Miért mondhatta?
– Ezt tőle kéne megkérdezni, nem én vagyok Altusz Kristóf.

Mint ismert, Szijjártó Péter külügyminiszter beosztottja, Altusz Kristóf helyettes államtitkár fecsegte el egy külföldi interjúban, hogy Magyarországnak közel 1300 menekültet kellett tavaly befogadnia. Megjegyezte ugyanakkor, hogy befogadásukat a kormány elhallgatta, és nem állt ki vele a nyilvánosság elé.