Alkalmi edzőként irányított Orbán Viktor
2015. április 25., szombat 19:41, frissítve: szombat 20:01
A köztársasági elnököt és az OTP-vezért is a kispadról dirigálta alkalmi edzőként a miniszterelnök a Csányi Alapítvány fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett futballmeccsen a Telki Akadémián. A Nyilasi Tibor ferencvárosi futball-legendát és Davor Suker egykori horvát vb-gólkirályt is soraiban tudó csapat 5-3-ra diadalmaskodott a Csányi Alapítvány válogatottja felett.
A mérkőzés előtt tánccal, gitárszólóval, színdarabbal adtak ízelítőt tehetségükből azok a fiatalok, akiket Csányi Sándor nevéhez fűződő alapítvány támogat immár egy évtizede. Az OTP első embere máig két és fél milliárd forintot szánt a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekek segítésére. Alapítványa több mint 300 fiatal tanulmányait, illetve sportpályafutását támogatja. Az egyetlen elvárás velük szemben, hogy hozzák ki magukból a maximumot, és ha lehet, az egyetemnél ne adják alább. „116-an általános iskolába járnak, 120-an középiskolába, és 18-an felsőfokúi intézménybe, tehát egyetem vagy főiskola, és 9-en pedig felsőfokú szakmai képesítést nyújtó intézményben tanulnak és 3-an most fejezik be az alapegyetemi végzettséget. Úgy tűnik, hogy többen fognak még ezen túl is menni tehát Master, MBA és külföldi tanulmányokra is készülnek néhányan” – mondta Csányi Sándor.
Az ország nagyvárosaiban a Csányi Alapítvány közösségi házakat működtet, a fiatalokat egyéni mentorok is segítik. Vivien 11 évesen az alapítvány első növendékei között volt, ma már a szolnoki főiskola hallgatója, és felsőfokú angol nyelvvizsgája van. „Jászapátin élek, szóval eleve hátrányos helyzetű térség, illetve a szüleim elváltak, így nem volt könnyű. Nem lett volna lehetőségem erre a sok mindenre, amit az alapítvány segítségével viszont véghez tudtam vinni” – fogalmazott a lány.
Az államfő köszöntőjében azt emelte ki, az alapítvány munkájának egyik legfontosabb gyümölcse, hogy a csányisok nemcsak a futballpályán, hanem a civil életben is megtanulnak küzdeni a sikerért. „Az alapítvány nem hord el az útból minden hegyet. Nem gördít félre minden sziklát. De ösvényeket mutat, térképet ad, lehetőségeket teremt. Meghívja a gyermekeket, hogy az életútjuk egy fontos szakaszán menjenek együtt, mert úgy mégiscsak könnyebb. Akik ma itt vannak, ezen az úton járnak. Elszánt vándorok. Gyűlik tarisznyájukban az útravaló, léptük egyre magabiztosabb, okosabban és tudatosabban élnek, mint nagyon sok felnőtt” – nyilatkozta Áder János.
Csányi Sándort idén márciusban a legmagasabb állami elismerést, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta meg a többi közt a tehetséggondozás érdekében végzett munkájáért.
Csányi: Fontos lenne a lakosság pénzügyi nevelése
A brókerbotrány-sorozat kormányzati kezeléséről is beszélt az ünnepségen Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója ismét bírálta, hogy a szabályosan működő pénzügyi cégekkel, bankokkal és befektetési szolgáltatókkal fizetteti meg a kormány a Quaestor-kötvényesek kárát. Ugyanakkor hangsúlyozta: fontos lenne a lakosság pénzügyi nevelése, mert akkor kisebb károkkal járna egy-egy hasonló ügy. „Általában nem jó az, hogyha a rossz döntések árát a közösséggel, kisebb-nagyobb közösségekkel, itt a banki közösséggel, vagy végső soron a költségvetéssel, vagy az országgal fizettetik meg. Hozzá kell szoktatni az embereket ahhoz, hogy tudjanak felelősen dönteni és a döntéseikért a következményeket viselni” – fogalmazott az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Forrás: Hír TV