A szabadkereskedelmi egyezmény ellen tiltakoztak
2015. április 18., szombat 20:22, frissítve: vasárnap 11:09
A Magyar Természetvédők Szövetsége a Deák téren gyűjtött aláírásokat az európai–amerikai szabadkereskedelmi egyezmény ellen. A paktumot ellenző szervezetek globális akciónapot hirdettek április 18-ára, Magyarországon négy városban voltak tiltakozó megmozdulások. „Elindítana egyfajta harmonizációt az EU és az Egyesült Államok közötti környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és egyéb jogszabályok között, ami igazából egy lefelé irányuló versenyt indítana el, tehát gyengítené hosszú távon az európai környezetvédelmi és élelmiszer-biztonsági és egyéb szabályokat” – közölte a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse, Fidrich Róbert.
Az LMP az amerikai nagykövetség szomszédságában, a Szabadság téren tiltakozott, a rendezvényen felszólalt az ökopárttal rokonszenvező újságíró, Puzsér Róbert. „Tényleg túl jó itt a levegő, túl tiszta a víz, túl egészségesek az ételek, ha feleennyire egészségesek lennének, abba sem döglenénk bele, nem?” – tette fel a kérdést az újságíró a demonstráción.
Az LMP attól tart, hogy az Egyesült Államok Európára önti génmódosított mezőgazdasági terményeit. „A szabadkereskedelmi megállapodás nem szabad, azért nem szabad, mert Európa lakosaira úgy kényszerítik rá, hogy gyakorlatilag a lakosok, Európa országai nem ismerik azok konkrét tartalmát, nem tudhatjuk meg, hogy mi van benne, nem tudhatjuk meg, hogy milyen következményei lesznek” – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője.
Magyarország alkotmánya tiltja a génmódosítást a mezőgazdaságban. „Ennek az egyezménynek, ami azért még nincs tető alá hozva, egy valós veszélye van megítélésünk szerint, ez pedig a génmanipulált élelmiszerek uniós elterjedésének lehetősége, korábban ez Magyarországon is tiltott tevékenység volt, ez nem lenne összhangban a magyar szabályozással és a magyar érdekekkel sem” – mondta a szocialista Burány Sándor.
A Gyurcsány-párt szerint a szabadkereskedelmi egyezmény magyar nemzeti érdekeket szolgál. „Mi a kezdetektől fogva támogatjuk ezt. A Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy ez a magyar emberek, a magyar vállalkozások érdekeit szolgálja. Megnyílnak az amerikai piacok, a magyar innováció, a magyar termékek, a magyar gondolatok a magyar szabadalmak előtt” – hívta fel a figyelmet Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.
A kormány is a szabadkereskedelmi egyezmény pártján áll. De a Külügyminisztérium államtitkára januárban azt mondta a Hír TV-ben, hogy vétóznak, ha a génmódosított termékek hazai forgalmazását nem sikerül megakadályozni.
Forrás: Hír TV