2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

A Sorsok Házával szemben is Soros ellen uszít a kormány

,

2017. július 3., hétfő 16:47, frissítve: hétfő 18:01

Dübörög a kormány újabb plakátkampánya, az LMP viszont feljelentést tesz, mert szerintük hűtlen kezelés, hogy több mint 5 milliárd forintért azzal az információval szórják tele az országot, hogy „ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”.

A Sorsok Házával szemben is Soros György ellen kampányol a kormány. A Hír TV felvételei alapján mindössze egy villamosmegálló választja el a holokauszt áldozatainak emléket állító, egyébként továbbra is zárva tartó emlékközpontot és a magyar származású milliárdos képmásával ellátott kék plakátokat.

A Jobbik frakcióvezető-helyettesét Orwell regényére emlékezteti a kormány tevékenysége. „Amikor megláttam először ezt a plakátot Soros György kapcsán, akkor egyik kedvenc regényem, Orwellnek az 1984 című regénye jutott eszembe, amelyben van egy olyan rész, amikor gyűlöletperceket tartanak az emberek számára. Hát itt valami hasonlónak lehetünk a szemtanúi, kicsit más stílusban még, de hát nem csodálkoznék, ha ez következne” – fejtette ki Farkas Gergely.

Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom elnöke jóval keményebben fogalmazott. Közleményében azt írta: Magyarország miniszterelnöke fasiszta.

A DK azt követeli a miniszterelnöktől, hogy ne az adófizetők pénzét költse arra, hogy egykori támogatója ellen hangoljon. „Tavaly november óta 16,5 milliárd forintot költött el a magyarok pénzéből ilyen reklámokra a kormány. Ez azt jelenti, hogy mind, akik az országban vagyunk, fejenként 1650 forintot fordítottunk arra, hogy Orbán a köztereken folytasson vitát Simicska Lajossal vagy éppen most aktuálisan Soros Györggyel. Egy átlagos család, akik elutazni se tudnak nyáron, 6000 forinttal támogatták, hogy ez a vita folytatódjon” – mondta Varju László, a párt alelnöke.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az embereknek tudniuk kell, hogy Brüsszelben Soros György kottájából játszanak.

„Elmondta azt, hogy kívánatos a bevándorlás, elmondta azt, hogy évi egymillió migránst kell Európába hozni, és az is szerepel ebben az írásban, hogy el kell venni a tagállamoktól az ezzel kapcsolatos döntéshozást, és egy közös brüsszeli ügynökséget kell felállítani, hogy ezt a célt minél gyorsabban elérjék. Ő ezt úgy nevezte, hogy egy európai menekültügyi és migrációs ügynökséget kell létrehozni” – nyilatkozta Hidvéghi Balázs.

Az LMP társelnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a Soros Györgyöt ábrázoló plakátok miatt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!