2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:15

„A radikálisok nincsenek a helyzet magaslatán”

2017. július 13., csütörtök 11:39, frissítve: csütörtök 11:39

Nem képesek a radikálisok önálló pártot alapítani Magyarországon – mondta Newsroom című műsorunkban a Betyársereg vezetője.

Tyirityán Zsolt múlt héten vett részt a Rend és Igazságosság nevű szervezet vecsési zászlóbontóján. Véleménye szerint korai találgatni, hogy együttműködnének-e bármely jelenleg létező jobboldali párttal.

„Ez fantázia világa még egyelőre. Álljunk meg egy pillanatra, itt egy mozgalom indításának a bejelentése történt. Ennek a mozgalomnak először bizonyítania kell, ennek a mozgalomnak először életképesnek kell lennie, ennek a mozgalomnak először mítoszt kell adni, mert itt jelen pillanatban a nemzeti radikális tábor finoman szólva sincs a helyzet magaslatán. Először a mozgalmat kell elvi és eszmei alapra helyezni, hogy meglegyenek a megfelelő irányelvek ahhoz, hogy ki tudjunk lépni a politika világába” – fogalmazott a Betyársereg vezetője.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!