A méheket is tizedelő szer azonnali betiltását követelik
2017. július 11., kedd 22:43, frissítve: szerda 07:58
Egy friss tudományos kutatás szerint a méhek negyede pusztulhat el a neonikotion rovarirtóktól. A két legnagyobb gyártó megbízásából Magyarországon is végeztek vizsgálatokat. A vegyszerrel repceföldeket kezeltek, ahol a virágport gyűjtő méhek 24 százaléka elpusztult. A vegyszermentes területen vizsgált méhek mind életben maradtak.
„Azért nagyon fontos és kiemelkedő ez a kutatás, mert Magyarország eddig arra hivatkozott, hogy amíg nincsen hazai és szabadföldi vizsgálat arra, hogy ezek a vegyszerek károsak, addig nem akarják betiltani ezeket a szereket. Nem is szavazták meg az európai uniós korlátozást, illetve Magyarország derogációkat kért. Pedig a Magyar Tudományos Akadémia a honlapján is közzétett egy olyan jelentést, amely szerint ezeknek a vegyszereknek a használata akár nettó terméskiesést is okozhat” – emelte ki Simon Gergely vegyianyag-szakértő.
A Greenpeace szakértőjének szavait megerősítette a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke. Nagyernyei Attila azt mondta, hogy a fertőzött méhek nem találnak vissza a kaptárakba. „A kaptárakat kinyitva azt tapasztalják a méhészek, hogy óriási népességveszteség van, nem olyan intenzíven gyűjtenek a méhek. Természetesen azért, mert elvesznek a méhek” – emelte ki Nagyernyei Attila.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint a vegyszerezést felül kellene vizsgálni. „Egyértelmű, hogy nem csak ez a kutatás, hanem a modern, úgynevezett új generációs vegyszerek nagyüzemi mezőgazdaságban történő megjelenésével gyakorlatilag a politikusoknak át kellene gondolniuk a hogyantovábbot. Hiszen itt nem csak a méhekről van szó, hanem az egész környezetünkről, az emberekről van szó” – húzta alá Bross Péter.
Bár az illetékes minisztérium eddig nem látta indokoltnak betiltani ezeket a vegyszereket, a kormányhivatal levélben hívta fel a méhészek figyelmét a veszélyre.