2022. 08. 14. Vasárnap Marcell napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Globál 09:10

A KDNP szerint Soros maga a sátán

2017. október 9., hétfő 11:58, frissítve: hétfő 16:38

A Sátánhoz hasonlította Soros Györgyöt a KDNP politikusa a parlamentben. Aradszki András arról beszélt, hogy „ember- és istenellenes bűn” a kötelező betelepítés, ennek megakadályozására pedig a nemzeti konzultáció a legjobb fegyver. Emellett a Fidesz újból azt kommunikálja, hogy minden mögött Gyurcsány Ferenc áll.

Több mint húsz kérdésre, majd további azonnali kérdésekre kell hétfőn válaszolnia a kormánynak az Országgyűlésben. A múlt héten kezdődő ülés utolsó napja napirend előtti felszólalásokkal indult.

A „sátáni Soros-tervről” is szó volt napirend előtt a parlamentben. A KDNP-s Aradszki András arról beszélt, hogy „ember- és istenellenes bűn” a kötelező betelepítés, ennek megakadályozására pedig a nemzeti konzultáció a legjobb fegyver. „A rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni”” – jelentette ki. Elmondta, a harmadik fátimai titok, amelyet száz éve bízott a szűzanya a pásztor gyerekekre, épp az, hogy a sátán legnagyobb támadása az egyház ellen a családok elleni támadás lesz.

Rétvári Bence válaszában kifejtette, a katolikus egyház szerint csak a politikai üldözötteknek rendel el védelmet. Azt is részletezte, milyen kötelességük van a menekülteknek, a hatóságok pedig feltételekhez köthetik a menedékjog megadását. A bevándorlóknak tiszteletben kell tartaniuk a hagyományokat, kötelezve vannak a közterhek viselésére, „ezeket a kötelességeket jelenítette meg a kormány a plakátokon”. Az államtitkár szerint a „Soros-terv” inváziót jelent, és a határzárat is lebontaná, megváltoztatva az országok összetételét. Kifejtette: a kormány álláspontja szerint menekülteket a saját hazájukban kell segíteni, ezért is nyújtunk segítséget a Közel-Keleten, ezeket fel is sorolta.

Gyurcsány mozgatja a szálakat?

Az MSZP-s Gúr Nándor arról beszélt, sokan méltatlan körülmények között végzik munkájukat Magyarországon. Szerinte több százezren vannak, akik embertelen körülmények között dolgoznak, érdemes csak a munkabalesetek számára visszatekinteni. Ezek aránya az utóbbi években több mint harminc százalékkal nőtt, holott 2011-ig fordított tendencia volt jellemző. Gúr szerint a közfoglalkoztatásból nem lehet megélni. Az MSZP-s képviselő úgy látja, az esélyegyenlőség sem mond sokat a kormánynak, a haszonszerzés és a lopás áll a fókuszban. Átírták a munka-törvénykönyvet és a sztrájktörvényt, emellett a közszférában még mindig alacsonyak a bérek, illetve a diplomások is 71 ezer forintot keresnek a közfoglalkoztatásban – sorolta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált a kormány nevében. Azt mondta, 2010 óta hétszázezer új munkahely jött létre a piaci szférában. Ismertette, most öt százalék alatt van a munkanélküliség, ez a mutató 2010-ben a jelenleginek még több mint duplája volt. Az államtitkár felsorolta, hogy milyen béremelések vannak tervben, illetve azt is mondta, hogy ha a szocialisták lennének kormányon, adókat is emelnének, és magasabb lenne a munkanélküliség. Emlékeztetett, az MSZP választmányi ülése nem állít miniszterelnök-jelöltet, ezzel letették a fegyvert Gyurcsány Ferenc előtt, erre Horváth Csaba is utalt. „Az őszödi Pinokkió lábai előtt hever a baloldal – jelentette ki. – A baloldali politika olyan bábjáték, amelyben látszólag sok önálló szereplő van, de a végén Gyurcsány Ferenc húzogatja a szálakat.”

Földügyek

Az LMP-s Sallai R. Benedek felszólalásában arról beszélt, hogy országnyi területek vannak nagybirtokosok kezében. A politikus hangsúlyozta, hogy a birtokpolitika alapvetően határozza meg a vidék megélhetését, megjegyezve, hogy nemcsak a Fidesz a hibás a mostani helyzet kialakulásáért, hanem az elcsalt kárpótlási rendszer is. A földprivatizációt a legnagyobb földrablásnak nevezte, amelyben a Fidesznek jelentős szerepe volt. Sallai felsorolta, melyik magyar nagybirtokos mennyi földdel rendelkezik, ezek a területek nagyobbak, mint néhány kisebb ország, így ők akár saját államot is alapíthatnának. Ez ahhoz fog vezetni, hogy a mezőgazdaság nem biztosít megélhetést az embereknek, húzta alá, hozzátéve: vidékről is megindult az elvándorlás.

Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár erre reagálva arról beszélt, hogy a termelőszövetkezetek lebontásának ügyében egyetért Sallaival, ám a többi állítással nem. Ha valakinek van földje, az nem vall inkorrektségre, ez nem tekinthető lopásnak sem – hangsúlyozta. Bitay elmondta, Sallai cégei összesen 2300 hektár földre pályáztak. „Sajnálom, hogy mindig ide tér vissza” – fogalmazott a kormánypárti politikus; szerinte Ron Werber tanácsolta az LMP-nek, hogy a földügyeknél mindig negatív dolgoknak kell elhangozniuk. Hatmillióból kétszázezer hektár oszlik meg a nagybirtokosok között, emlékeztetett, és megjegyezte azt is, hogy az LMP nem szavazta meg a földforgalmi törvényt. Ezt követően az államtitkár a KSH adatait sorolta fel a földhasználatok tekintetében, illetőleg a gazdasági és piaci viszonyokat ismertette.

Kommunistából kommunista

Volner János Jobbik-frakcióvezető szerint „a maffiakormány lebontotta a demokráciát”. Azt mondta, Orbán Viktor életútja tanulságos, hiszen a pályafutását a KISZ-ben kezdte meg, ezt követően pedig zsíros minisztériumi állást, később Soros-ösztöndíjat kapott, a rendszerváltás után pedig egy angol egyetemről hazatérve azonnal parlamenti képviselő lett. Az a Soros György segítette ehhez Orbánt és párttársait, akikkel szemben a kormány most hadat visel. A Fidesz 2010 óta leépítette a demokráciát – jelentette ki Volner. Elmondása szerint a médiahatóságban is fideszes delegáltak ülnek, épp ezért veszíthettek hetven pert „a kormányzati médiumok” a Jobbik ellen. A bírói hatóság élén és az Állami Számvevőszék élén is fideszes ül, illetve a legfőbb ügyész is fideszes – hangsúlyozta az ellenzéki párt frakcióvezetője. Emellett Mészáros Lőrinc és Garancsi István is szépen kaszál, illetve Rogán Antal és körei gazdagodtak meg a letelepedési kötvényen – tette hozzá. Ezzel párhuzamosan tévéket, rádiókat és újságokat vettek kormánypárti szereplők, amellett Garancsi beszállt a plakátpiacba is, jegyezte meg. A plakátok ügyében büntetőfeljelentés is született, hiszen a Fidesz titkolja a kampányköltéseit, legutóbb pedig a Jobbik plakátjait tüntették el törvénytelenül – mondta a képviselő. Orbán „kommunistából indult, és kommunista maradt” – zárta felszólalását Volner János.

Dömötör Csaba kijelentette: vagy egy oligarcha nevében és érdekében szólalnak fel, vagy ugyanazt mondják, mint a baloldal. Az államtitkár azt mondta, furcsa attól a párttól kioktatást hallani, amely korábban paramilitáris gárdával akart rendet tenni, vagy az iráni forradalmi gárdát hívta volna be a választásokat megfigyelni. A Jobbiknak már nem fontos az ország érdeke, mert üzleti vállalkozássá vált – fogalmazott Dömötör; szerinte az ellenzéki párt reménytelen helyzetbe lavírozta magát. A plakátok kapcsán azt javasolta a Jobbiknak, hogy tartsa be a törvényeket. Volner János felszólalása azt bizonyítja, hogy a párt nem az ország érdekeiért dolgozik – jelentette ki. Az államtitkár szerint a Jobbik pártfinanszírozási botrányba is belekeveredik. Azt is állította: Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke megsértette az időseket, egy másik jobbikos politikus a határon túli magyarokat indiánokhoz hasonlította, Mirkóczki Ádám pedig lenéző stílusban sértette meg a szavazókat. A Jobbik csak magát okolhatja a helyzetért – szúrt oda Dömötör Csaba.

Mindenhol Gyurcsány

A fideszes Budai Gyula Czeglédy Csabáról, „az MSZP és a DK pénztárnokáról” beszélt. Egy kölcsönszerződésre hivatkozva azt állította, hogy Gyurcsány finanszírozta „a Czeglédi-féle bűnszervezetet”, az MSZP és a DK pedig falaz neki. Elmondása szerint a Czeglédy által eltüntetett pénz az MSZP-hez és a DK-hoz vándorolt. Dömötör Csaba államtitkár válaszában azt is hozzátette, hogy Botka László bukása után a baloldali pártok sorban állnak Gyurcsánynál, hogy az együttműködésről tárgyaljanak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!