2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Zártszelvénnyel vett revansot főnökén a kirúgott vádlott

Emberölés és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki 2019 júliusában egy vasból készült zártszelvénnyel ütötte fejbe főnökét Ajkán, miután az felmondott neki, majd a cégvezető helyettesét is bántalmazta, végül a vasrudat egy parkoló autó szélvédőjébe állította.

  • Zártszelvénnyel vett revansot főnökén a kirúgott vádlott

A vádirat szerint az elkövetővel szemben több kifogás is felmerült a munkahelyén, amely arra indította a társaság vezetőjét, hogy megváljon tőle. A cégvezető ezért az irodájába hívta a vádlottat, ahol a felmondás közlésekor a helyettese is jelen volt. Miután a férfi meghallotta, hogy megszüntetik a munkaviszonyát, felugrott a székről és indulatosan közölte főnökével, hogy „Ha engem kirúgsz, akkor itt vér fog folyni!”, majd az iroda ajtaját kicsapva, kifutott az udvarra, és ott fel-alá sétált.

 

A sértettek mintegy tíz percen át figyelték a vádlottat, végül a cégvezető, annak reményében, hogy megnyugtathatja, úgy döntött, megpróbál vele beszélni. Az elkövető azonban ellenségesen reagált, és felszólította a két férfit, hogy ne menjenek hozzá közelebb, a raktár fala mellől pedig felkapott egy több mint 5 kilós, 131 centiméter hosszú, vasból készült zártszelvényt, melyet ütésre emelve, megindult a főnöke felé. A sértett „Mit csinálsz!” kiáltással próbálta megállítani, ám a vádlottat ez nem tartotta vissza, s azt kiabálva, hogy „Most megöllek!”, a zárszelvénnyel a sértett feje irányába sújtott. A férfi elmozdult az ütés elől, és a kezével próbált védekezni, ám a vasrúd így is eltalálta a fejét, melynek következtében az aszfaltra esett és eszméletét vesztette. A vádlott az ütés lendülete miatt átesett a sértetten és maga is az aszfaltra zuhant, a zártszelvényt pedig kiejtette a kezéből. A cégvezető helyettese ekkor próbálta lefogni, ám a férfi kiszabadult a szorításából, és a sértettet többször ököllel arcon ütötte. A férfi a sorozatos ütésektől, melyeknek csak egy részét tudta kivédeni, elesett, a vádlott pedig tovább ütötte.  

 

Miután a bántalmazással felhagyott, a zártszelvényt felkapta a földről, s azt egy hat méterrel arrébb parkoló személygépkocsi szélvédőjébe állította bele, úgy, hogy a vasdarab az utasoldali ülésnél állt meg.

 

A bántalmazás következtében a cégvezető nyolc napon túl gyógyuló fejsérüléseket, míg munkatársa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám védekezésük nélkül a bántalmazás mindkettőjük esetében súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

 

Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Még délelőtt összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez! - jelentette be Hidvéghi Balázs. A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke hozzátette: most összesítik az íveket, és délután le is adják azokat a Nemzeti Választási Irodában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!