2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Gulyás: Tragikomikus a Jobbik pálfordulása

Nem Soros György mellett állt ki Jakab Péter, hanem valódi problémákra szerette volna felhívni a figyelmet. Ezt mondta híradónknak a Jobbik alelnöke, a pártelnök Gaurdian-nek adott nyilatkozatáról. Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott: a Fidesz ott is „dementorokat” vízionál, ahol nincsenek, és pánikot akar kelteni. A Mi Hazánk Mozgalom szerint a Jobbik Simicska Lajos után most újabb oligarchát keres magának, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig tragikomikusnak nevezte a korábbi radikális párt pálfordulását.

  • Gulyás: Tragikomikus a Jobbik pálfordulása

"Orbán Viktor minthogyha Soros György szavait váltja tettekre, Orbán Viktor lenyúlta a kerítés ötletét a Jobbiktól, hogy pózoljon mellette, majd a lehető legszélesebbre tárta a kerítést, hogy több ezer migránst engedjen be rajta."

Így kritizálta a miniszterelnököt Jakab Péter két évvel ezelőtt. A korábbi radikális politikus akkor Soros György és a bevándorlás ellen szólalt fel.

A Jobbik frissen megválasztott elnöke ennek ellenére most mégis a milliárdos tőzsdespekuláns védelmére kelt. A brit The Guardian-nek adott interjújában Jakab Péter azt mondta: Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy úgy költse el a pénzét Magyarországon, ahogy akarja, ha pedig ez valakinek nem tetszik, akkor alternatívát kell ajánlania.

Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke azzal magyarázta Jakab Péter saját magának is ellentmondó kijelentését, hogy a Jobbik elnöke valódi emberek valódi problémáira szerette volna felhívni a figyelmet.

A Mi Hazánk Mozgalom szerint a Jobbik csak a pénz és a támogatás miatt közeledik Soros Györgyhöz.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint tragikomikus a Jobbik a politikája.

A politikus emlékeztetett: korábban éppen a Jobbik volt az a párt, amelyik Soros György nevét a bevándorlás szinonimájaként aposztrofálta.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!