2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

XXI. Század Intézet: Jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as

A XXI. Század Intézet elemzése szerint lényegesen jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as, az országnak van elegendő ereje ahhoz, hogy ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.

  • XXI. Század Intézet: Jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as

Deák Dániel, az intézet vezető elemzője, a honlapjukon szerdán közzétett beszámoló szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az előrejelzések alapján a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló negatív következménye lesz a gazdaságra nézve a mostani krízisnek. Ugyanakkor Magyarország számára a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt, így van elegendő erő a járvány utáni talpra álláshoz.

Az intézet nemrég közzétett Európai Stabilitás Indexéből kiderül, hogy míg Magyarország az egyik legstabilabb európai uniós tagállam, addig a járvány által leginkább sújtott déli államok már eleve komoly gazdasági és társadalmi problémákkal küzdöttek. Ezek az országok várhatóan nemzetközi hitelezők segítségét fogják kérni, folytatva az adósságspirált és az önálló gazdaságpolitika feladását - mutatott rá az elemző.

Kiemelte: politikai stabilitás nélkül szinte lehetetlen sikeres gazdaságpolitikát folytatni, átalakítani egy ország gazdaságának szerkezetét, míg a gazdasági fejlődés és stabilitás elengedhetetlen egy stabil társadalomhoz. Hozzátette: mindez könnyen belátható az elmúlt évtizedek magyarországi belpolitikai folyamatainak tanulmányozásával, hiszen míg a koalíciós kormányzások idején gyakoriak voltak a belpolitikai válságok, amelyek eredményeként a gazdaság is gyengébben teljesített, addig a politikailag stabil időszakokban rendre javult a gazdaság és a társadalom állapota.

Deák Dániel rámutatott: 2002 és 2010 között például az MSZP és az SZDSZ koalíciós kormányzása alatt három miniszterelnöke is volt az országnak, számos kormányválsággal kellett szembesülnie a közvéleménynek, ami komoly gazdasági és társadalmi problémákat is okozott.

Az elemző szólt arról is, hogy az adatok alapján a déli államok Európa leginstabilabb területei, Olaszország, Spanyolország, Görögország mind politikailag, mind gazdaságilag, mind társadalmilag a szétesés szélére került az utóbbi időszakban. Külön veszélyes, hogy a koronavírus-járvány most ezt a régiót érte a legerősebben - mondta az intézet beszámolója szerint.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!