2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Washingtonban tárgyal kedden Szijjártó Péter

Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.

  • Washingtonban tárgyal kedden Szijjártó Péter

Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel azt közölte:

a külügyminiszter több kétoldalú tárgyalást is folytat majd Washingtonban, többek között Jared Kushner elnöki főtanácsadóval, aki jelentős szerepet vállalt a béketerv kidolgozásában.

Szijjártó Péter szombaton Facebook-oldalán azt hangsúlyozta:

Magyarország továbbra is támogatja a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket és továbbra is kiáll a nemzetközi szervezetekben a térség országainak korrekt megítélése mellett.

Bejegyzésében azt írta: amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten.

Donald Trump amerikai elnök augusztus 13-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok közvetítésével békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel.

Szeptember 11-én szintén Donald Trump jelentette be azt is, hogy - ugyancsak az Egyesült Államok közvetítésével - az Egyesült Arab Emírségek példáját követve Bahrein is megállapodott Izraellel a kapcsolataik normalizálásáról.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!