2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Vona: Hiba volt a Hitler-hasonmással fotózkodni

Hibát követett el ózdi polgármester-jelöltjük azzal, hogy egy Hitler-hasonmással fotózkodott – ezt Vona Gábor mondta Magyarország élőben című műsorunkban.

A Jobbik elnöke ezzel együtt bízik abban, hogy az ózdiak továbbra is támogatni fogják pártjuk programját. A Magyarhírlap.hu hozta csütörtökön nyilvánosságra, hogy a radikális párt ózdi polgármesterjelöltje egy Hitler- imitátorral pózolt egy rendezvényen. Janiczak Dávid a Hír TV-nek azt mondta, 2011-ben, amikor a felvételek készültek, még nem volt közszereplő, ezért jogi lépéseket fog tenni.

– Meggondolatlan felvétel, két tanulsága van. Az egyik az, hogy nagyon meg kell gondolnia az embernek, hogy kivel fényképezkedik, mert ha esetleg polgármester lesz, akkor felhasználhatják ellene több év után is. A másik tanulsága az, hogy a Fidesznek nincs programja és elképzelése Ózddal kapcsolatban, hiszen nem azzal állnak elő ebben a kampányban, hogy mit szeretne Ózdért tenni, milyen elképzelési vannak, van-e már végre programjuk, hanem megpróbálják a mi néhány hete győztes polgármesterünket folyamatosan támadni, amortizálni – jelentette ki Vona Gábor.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!