– Éveken keresztül próbáltuk elérni, hogy interjút adjon lapunknak. Miért éppen most vállalta el a felkérést?
– Nem vagyok már pártpolitikus, csupán egy civil, tehát nincs vesztenivalóm. Nagyon meglepett a megkeresésük, végül úgy döntöttem, miért is ne.
– Lehet, hogy a szavazóknak nem kell többé megfelelnie, ám gondolom, civilként is rendre elérik az azzal kapcsolatos kritikák, hogy „elvette a Jobbik lelkét”.
– Egy 2016-os Facebook-bejegyzésemre utal, és ez csak egy kiragadott mondata. A néppártosodási folyamatról szólt, amelynek az élére álltam. Többen a Jobbik lelkeként gondoltak arra, amit akkor magunk mögött hagytunk, ám nyújtottam új alternatívát, adtam másik lelket a pártomnak a radikalizmus szelleme helyett. Büszke vagyok erre a változásra.
– Jelenleg nem úgy tűnik, hogy a Jobbik lelkülete rendben lenne. Valójában széthullóban van a párt, a 2018-ban mandátumot nyert 26 képviselőből a személycserék, kilépések nyomán mindössze kilencen maradtak mára a frakcióban, amelynek száma 17-re zsugorodott. Biztos benne, hogy jót tett a Jobbiknak a gyakorlatilag balratolódásnak is mondható néppártosodás?
– A bal–jobb felosztás egyre kevésbé produktív. Egyrészt olyan gumifogalmak, ami alatt a választók és a politológusok is teljesen mást értenek, ráadásul az aktuális társadalmi-gazdasági problémák sem írhatók le velük.
– Ideológiailag akkor hogyan írná le a néppártosodó Jobbikot, illetve ön mit képviselt pártelnökként az elmúlt évtized derekától a 2018-as választásig?
– Míg radikális jobboldaliként a nacionalizmus és a konzervativizmus határozta meg a világnézetemet, idővel megértettem, hogy a szocializmus és a liberalizmus is a létezésünk egy-egy fontos aspektusát képviseli, ezáltal nem szembefordultam korábbi önmagammal, hanem gazdagodott a világnézetem. Számomra ma a nacionalizmus az identitást, a szocializmus a jólétet, a liberalizmus a szabadságot, a konzervativizmus a rendet jelenti. Mindre szükség van, megfelelő adagolással.
– Gondolom, politikai tőkét is akart kovácsolni a fordulatból.
– Minden politikai vezető munkáját szavazatokban mérik. Nemcsak Gyurcsány Ferenctől, hanem Orbán Viktortól is ugyanakkora távolságot akartam tartani. Egy harmadik pólus létrehozása volt a célom. Sajnos 2018-ban kiderült, hogy ez jelenleg nem lehetséges.
– Az előző parlamenti választás előtt azt hangoztatta, hogy a Jobbik egyedül képes leváltani a Fidesz–KDNP-kabinetet. Ez már akkor sem tűnt reálisnak, hiszen a közvélemény-kutatások nemigen mérték 20 százalék felett a pártját, s a végeredmény is körülbelül ennyi lett.
– Utólag okos az ember, de akkor tényleg hittem a győzelemben. Ebben megerősített Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelme, s nem csak én, az egész ellenzék eufóriában úszott. Abban bíztunk, hogy a közvélemény-kutatások nem mutatják reálisan a társadalmi hangulatot. Azonban már 2014 előtt jeleztem a Jobbik belső fórumain, ha 2018-ig nem sikerül a NER-t leváltanunk a politikai stratégiámmal, akkor le fogom vonni a személyes konzekvenciákat. 2016-ban ezt elmondtam nyilvánosan is, és betartottam a szavam.
– A nagy önbizalom mennyiben volt köszönhető a Simicska Lajossal kötött szövetségnek, illetve hogy a kormányváltásban reménykedő elit a kormányt kompromittáló úgynevezett „atombombát” várta a nagyvállalkozótól?
– Nem volt semmilyen formális szövetség Simicskával, egyszerűen neki is a kormányváltás volt az érdeke, így több megjelenési lehetőséget biztosított a Jobbiknak a média- és reklámfelületein. Abban mi is reménykedtünk, hogy az említett „atombomba” előkerül, ám ez sajnos elmaradt.
– Csintalan Sándor beszélt arról, hogy semmilyen „atombomba” nem létezett. Meg tudja ezt erősíteni?
– Semmit sem tudok erről.
– Azt is hangoztatták, hogy kormányképesek. Ha valóban ennyire ütőképes csapata volt, hogy juthattak el odáig, hogy a tavalyi európai parlamenti választáson már csak egy mandátumot szereztek?
– Valóban kormányképesek voltunk, ugyanakkor a tervezett kabinet jelentős része nem pártember, hanem külső szakértő volt, akik igent mondtak a felkérésemre. Másrészt koalíciós kormányzásra készültem az LMP-vel és a Momentummal. Ez azonban nem sikerült. A választás után a belső ellentétek előtörtek, a Jobbiknak pedig 2018 után már nélkülem kellett újragondolnia önmagát.
– Önt nem terheli felelősség a Jobbik egyre mélyülő válságáért? A távozása is százalékokban mérhető népszerűség-csökkenést okozhatott, és a volt párttársai között is egyesek úgy érzik, hogy cserben hagyta őket.
– Van felelősségem, és a sajátomat vállaltam is. Lemondtam, sőt a parlamenti mandátumomat sem vettem át. Az utóbbi két év minden fejleményét azonban furcsa lenne az én számlámra írni. Toroczkaiék kiválása borítékolható volt. A későbbi konfliktusok pedig nem stratégiai, hanem személyi jellegűek voltak. Jelenleg már nincs rálátásom a Jobbik belső ügyeire. Inkább a Második Reformkor Alapítványra koncentrálok, ott igyekszem képviselni a törzsi gondolkodás és acsarkodás meghaladását. 2025-ben lesz 200 éve a reformkor kezdete. Javasoltam is, hogy legyen emlékév. Jó lenne az akkori közhangulatot visszahozni a történelmünkbe.
– Említette Toroczkai Lászlót, aki Mi Hazánk néven alapított pártot. Ők akkor gyakorlatilag ideológiailag megegyeznek a 2010-es Jobbikkal?
– A Jobbik már a néppártosodás előtt is több volt egy radikális pártnál. A magyar társadalomban egy-két százaléknyi, vagyis 50-100 ezer valóban szélsőjobboldali szavazó van, ám a Jobbikkal 2010-ben is közel 15 százalékot értünk el, később pedig még jobb eredményeket. Toroczkaiék csak a szélsőjobb szűk bázisát tudják és akarják megszólítani, faék egyszerűségű stratégiával.
– Mit gondol a Jobbik jelenlegi, Jakab Péter-féle vezetéséről? Korábban kiállt Jakab elnökké választása mellett. Nem bánta meg?
– Jakab Péter az elnökségem alatt szóvivő volt, és kiválóan látta el ezt a feladatát. A tisztújítás során neki drukkoltam, de arra nem látok rá, hogy milyen vezető. Ezt majd az idő dönti el.
A teljes cikk ITT olvasható.
