2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Volner: Újabb kilépési hullám jöhet a Jobbikban

Szávay István után újabb három személy távozhat a Jobbik parlamenti frakciójából Volner János szerint. A párt volt alelnöke a Hír TV-nek azt mondta: a párton belüli feszültség miatt már a belső körökből szivárogtatnak ki információkat, amelyek a Jobbik vezetését is érinthetik majd. Szávayról hétfőn egy újabb hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyből az is kiderült, hogy a volt képviselő előre tudhatta a párt májusi tisztújításának eredményét.

  • Volner: Újabb kilépési hullám jöhet a Jobbikban

– Szávay István: Két hete ezen dolgozok, tűpontosan belőttem, hogy mi lesz.
– Y: Ezt hogy fa...mba lehet tűpontosan belőni?
– Szávay István: Úgy, hogy kurva sok telefont intéztem. Volner meg fogja kapni a szavazatoknak körülbelül a 70-75 százalékát, a Z. Kárpát kb 65-öt, az Apáti és az Enikő 50-55-öt…
– Y: Az Apáti és az Enikő biztos, hogy bekerülnek szerinted?
– Szávay István: Fix! Mondom, hogy ez lesz az eredmény, hidd már el!

A napokban lemondott Szávay István egy a HírTV birtokába jutott hangfelvétel szerint már a szavazás előtt tudta, hogy kiket választanak alelnöknek a Jobbikiban.

 

„Én is kampányoltam magam mellett ez gondolom nem jelent problémát.” – A Jobbik alelnöke nem lát problémát abban, hogy a párton belül aktivisták kampányoltak amellett, hogy egyes jelölteket előnyhöz juttassanak a tisztújításon. Bana Tibor szerint a tisztújítások minden esetben tisztességesen zajlottak és ő is kiérdemelte tisztségét.

„A Jobbikban egyébként tiszta volt a tisztújítás, a kongresszus, az ilyen keretek között zajlott, mindenki titkos szavazattal élhetett a lehetőségekkel. Ezzel kapcsolatban ennyit tudok elmondani. Köszönöm mindenkinek, minden tagtársamnak, aki rám szavazott és igyekszem megszolgálni ezt a bizalma ugyan olyan tisztességesen, ahogy eddig is tettem” – nyilatkozta az alelnök.

A korábban a Jobbik vezetésére is pályázó Toroczkai László szerint a mostani információk alapján viszont egyértelmű, hogy előre leosztották a lapokat nem csak az alelnökök, de az elnök megválasztásánál is. „Nyilvánvalóan antidemokratikus egy olyan tisztújító kongresszus, ahol az eredményeket előre tudják, vagy agitációkra kerül sor. Itt nem csak arról volt szó, hogy agitáltak, hogy arra buzdították a küldötteket, hogy a Vona Gábor és Szabó Gábor által előírt jelöltekre kell szavazni, hanem egy lejáratókampány is folyt, hiszen az én személyemet próbálták besározni” – mondta.

A Jobbik korábbi alelnökét nem lepte meg a nyilvánosságra került hangfelvétel. Volner János szerint újabb kilépési hullám érheti el volt pártját. 

„Három olyan embert látok a Jobbikban, akiket meggyőződésem szerint le fognak szedni a következő hónapokban a párton belüli harcok eredményeként. Látni kell azt, hogy ezek az emberek nem a külső ellenségnek, nem a kormánypárti sajtó áldozatainak lesznek a prédái, hanem a belső harcok eredményeként kerülnek oda, ahova valók” – mondta Volner János.

 A Jobbiknál nem ez az első eset, hogy a párt képviselői kellemetlen helyzetbe kerülnek nyilvánosságra került hangfelvételek miatt. Szávay István azt követően mondott le, hogy egy zsidó nő megverésével hencegett, míg Stummer János a gyakornoki program prostitúciós jellegére hívta fel a figyelmet.

 

Az MSZP szerint a Jobbik körüli botrányok a párt belügyének számítanak. Tóth Bertalan, a szocialista párt elnöke ugyanakkor kiemelte: az MSZP tisztújításán elképzelhetetlen lett volna, hogy előre tudják az eredményt.

„Pont Szanyi Tibor említette, aki alelnöke lett ennek a pártnak és tagja a vezetésnek, hogy az alelnökök választásnál is azért voltak olyan meglepetések, amelyek az előzetes jelölések alapján nem voltak várhatóak. Nálunk ez egy teljesen demokratikus folyamat, soha nem nyúltunk bele eddig sem és soha nem fogunk belenyúlni. Az ami a Jobbiknál történik, az a párt belügye, ezzel ők el fognak majd számolni” – mondta Tóth Bertalan.

Kitérő választ adott a Demokratikus Koalíció elnökhelyettese arra a kérdésre, hogy pártja hajlandó-e együttműködni a Jobbikkal, Szávay István nyilvánosságra került antiszemita kijelentései után. A DK a Jobbikkal közösen nyújtott be előterjesztést, miután Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke egy törvényjavaslat vitája során nem adta meg a szót Vadai Ágnesnek. A politikus hozzátette, nem pártkérdés, hanem társadalmi kérdés, hogy az ellenzék álláspontja is elhangozzon az Országgyűlésben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!