2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Volner a Jobbik és a saját jövőjéről is beszélt

Nem szokott menekülni, de a pártvezetés különböző emberei már kihirdették előre az ítéletet – ezzel indokolta szerdán Volner János a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt, hogy miért nem várta meg az ellene zajló etikai eljárás eredményét a pártból való kilépéssel.

  • Volner a Jobbik és a saját jövőjéről is beszélt

A Jobbik volt alelnöke azt mondta, nyilvánvalónak tartotta, hogy ki fogják zárni a vizsgálat lezártával a pártból, mert a párt vezetése be volt attól gyulladva, hogy eléri amit akart: rendkívüli tisztújítás lesz a Jobbikban, és le fogják őket váltani, a Jobbik pedig visszatér a mostani balliberális útjáról a nemzeti politizálás felé.

„Azért próbáltak megbénítani azzal, hogy rögtön a legelején felfüggesztették a párttagságomat, hogy ne is tudjam elkezdeni a tisztújítást. Jó néhány éve én vagyok a Jobbik legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnöke, megjegyzem, Apáti István, aki velem együtt most távozott a Jobbikból, ő a második legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnöke a pártnak, nekünk ez könnyű szerrel ment volna, hogy összeszedjük a szükséges számú ajánlást a tagságon belül, nekünk megvolt a támogatásunk, nem kellett úgy letuszkolni minket a tagság torkán mint Sneider Tamást, vagy Gyöngyösi Mártont, éppen ezért féltek tőlünk, hogy ha meglesz a tisztújítás, akkor meglesz a vezérkarcsere is” – jelentette ki stúdiónkban a politikus.

Ismert, kilépett a Jobbikból Volner János. Az alelnökkel tart két országgyűlési képviselő-társa, Apáti István és Fülöp Erik is. Volner a Jobbik etikai bizottságának ülése előtt jelentette be döntését - az ellene indult eljárást koncepciósnak tartja. A politikus jelezte, bár párttagságukról lemondanak, parlamenti mandátumukat mindhárman megtartják. Bővebben>>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!