2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Vizoviczki-ügy: újabb gyanúsítottak

Vizoviczki László egykori üzletvezetőivel és gazdasági munkatársaival bővült a rendőri vesztegetési ügy gyanúsítottjainak sora – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja: így negyvenre emelkedett azoknak a száma, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatott ki az eljárásban. A főügyészség helyettes szóvivője közölte: ma hallgatják ki az ügy legújabb terheltjét, aki a gyanú szerint több társához hasonlóan közreműködött abban, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ne fizessék be az ott eladott termékek és szolgáltatások után járó forgalmi adót. A Magyar Nemzet közben azt is megtudta: a Fővárosi Törvényszék a rendőrökből és civilekből álló bűnszervezetet működtető Vizoviczki László házi őrizetét lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette. Hasonló döntés született további négy főrendőr esetében is, azonban a nyomkövető karperecet mindannyiuknak viselniük kell.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!