2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Küldetés

Következik:

Híradó 12:00

Tízmilliárdokat titkolhattak el, Seszták nem cáfol

2017. július 11., kedd 19:10, frissítve: kedd 20:19

Harmincmilliárd forintot titkolhattak el informatikai fejlesztésekkel a vizes világbajnokság költségeiből – írja az Index. Az elhallgatott megbízásokból egy olyan cégnek is jutott, amelyet a fejlesztési miniszterhez szokás kötni. Seszták Miklós nem cáfolta a portál cikkét. A versenyhelyszíneken ingyenes lesz a wifi, de a program elmenti a felhasználók adatait, amit az ellenzék aggályosnak tart.

A Balatonnak és a Dunának is jutott hely a Nemzetközi Úszószövetség logója mellett a vizes világbajnokság érmein. A medálok beszerzése közel 70 millió forintba került, ami aprópénz a vébé költségvetésében.

„A vizes vb költsége az 46,4 milliárd forint, nem több, nem kevesebb. Ebben benne vannak az ideiglenes beruházások, a nyitó-, és a zárórendezvény, valamint a szervezési költségek. Ezen kívül összesen 84 milliárd párszázmillió forintért valósítottunk tartós fejlesztéseket Budapesten és a Balatonnál. Ezeket a fejlesztéseket a vizes vb-től függetlenül meg kellett volna valósítanunk” – közölte mai sajtótájékoztatóján Seszták Miklós.

A fejlesztési miniszter által említett nettó 130 milliárdos összeget 30 milliárd forinttal meg kell toldani az Index szerint. A portál arról írt, hogy ennyibe kerülhetett a televíziós közvetítéshez szükséges technológia és az internetes kapcsolat kiépítése. Ezeknek a beruházásoknak a közbeszerzési adatbázisban nincs nyomuk. A technológiai fejlesztésekért az Antenna Hungária felel, de az állami társaság a munka egy részét alvállalkozóknak adta tovább. Seszták Miklós, aki a vizes vb szervezőbizottságának elnöke is, nem cáfolta az Index értesülését.

„Egy példával fogom érzékeltetni, és abban szerintem minden benne lesz. Családom tervez nyaralni a Balatonon. Kocsival fogunk menni. Elviszem a szervizbe a kocsimat, hogy tisztítsák ki. Én azt gondolom, hogy a tisztítás díja és a szerviznek a porszívódíja nem kerül be a nyaralás költségébe. Tehát ennek semmi köze nincs a szervezési költségekhez” – próbált érvelni Seszták Miklós.

Az Antenna Hungária tavaly év végén 21 milliárd forintot kapott az államtól nem részletezett célokra. Közszolgáltató cégként a társaságot köti a közbeszerzési törvény, de a pályáztatás alól lehet mentesítést kérni – például nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. Az engedélyt a parlament illetékes bizottsága adhatja meg.

„A vizes világbajnoksággal kapcsolatban semmilyen ilyen kérelem nem érkezett a bizottsághoz, ha érkezett volna, a magam részéről bizonyosan nem támogattam volna, hiszen a vizes világbajnokság legyen bármilyen fontos rendezvény is, nemzetbiztonsági okokból nem lehet a közbeszerzést kikerülni, nem lehet a közbeszerzéssel visszaélni” – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke.

A vébéhelyszíneken, illetve a rakpartok érintett szakaszain ingyenes wifihálózatot építenek ki. A szoftvert egy azeri hátterű cég szállította, a program elmenti a felhasználók adatait, majd elemzi azokat, ami ellenzéki pártok szerint biztonsági kockázatokat vet fel. Az MSZP az adatvédelmi hatósághoz, míg az LMP a titkosszolgálatokhoz fordul.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!