2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Visszatérne a közéletbe az adócsalással vádolt Czeglédy Csaba

Folytatná politikai pályafutását Szombathelyen a hatmilliárd forintos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba, aki Gyurcsány Ferenc pártjának EP-listáján is szerepel. Az ügyvéd-politikus megerősítette a Magyar Nemzet információját, és elmondta: helyben közvélemény-kutatást végeznek, és az eredménytől teszi függővé, hogy indul-e az önkormányzati választáson.

  • Visszatérne a közéletbe az adócsalással vádolt Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba kezén nemrég még bilincs és vezetőszár volt. 2018 decemberében szüntette meg a szocialista politikus letartóztatását a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék.

Gyurcsány ügyvédje a gyanú szerint a Human Operator nevű diákmunkaerő-közvetítő cégével 6,3 milliárd forintos kárt okozott az államnak. Több száz diákot károsítottak meg, akiknek a kártalanítását a kormány vállalta magára.

A börtönviselt szocialista politikus – szabadulása után – szinte azonnal felkerült a DK EP-listájára.

A Demokratikus Koalíció idei kongresszusán már a felszólalók és a tömeg is éltette a nemrég szabadult MSZP-s Czeglédy Csabát.

A Gyurcsány-párt hősnek nevezte a milliárdos adócsalásba keveredett politikust, akit fel is kértek, hogy szerepeljen az EP-listájukon. Czeglédy korábban arról beszélt Híradónknak, hogy az MSZP-n belül nem okozott feszültséget, hogy a DK listájára került.

A DK örült, hogy Czeglédy őket választotta. Az MSZP szokás szerint kitért a válaszadás alól. EP-listavezetőjük szerint az ő listájuk nagyon változatos. A Jobbik szerint viszont nem szerencsés, hogy egy vád alá helyezett személy részt vesz a közéletben.

Czeglédi most a Magyar Nemzetnek erősítette meg, hogy folytatná politikai pályafutását Szombathelyen. Elmondta: helyben közvélemény-kutatást végeznek és az eredménytől teszi függővé, hogy indul-e az önkormányzati választáson. A DK-nál viszont már most megerősítették, hogyha úgy alakul, akkor támogatják Czeglédyt.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!