2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Visszalépteti jelöltjét a Momentum az Együtt javára

Hír TV

2018. március 25., vasárnap 16:56, frissítve: vasárnap 22:43

Visszalépteti jelöltjét a Momentum a csepeli és a soroksári Budapest 17-es választókerületben az Együtt jelöltje javára.

Szabó Szabolcs még a baloldali összefogás jelöltjeként legyőzte 2014-ben Németh Szilárdot, idén azonban az MSZP és az LMP is indított vele szemben jelöltet. A Taktikaiszavazás.hu szerint Szabó Szabolcs a leginkább esélyes arra a választókerületben, hogy több szavazatot kapjon, mint a Fidesz alelnöke. A momentumos Dukán András Ferenc azt mondta: közös érdek, hogy ne Németh Szilárd képviselje a helyieket a parlamentben.

„Meggyőződtem arról, hogy van egy hiteles jelölt a választókerületben. Egy olyan jelölt, aki már bizonyított, és egy olyan jelölt, akivel személyesen is együtt dolgoztam az oktatási minimum kidolgozásában. A Momentum elnökségével úgy döntöttünk, hogy Csepelen és Soroksáron visszalépek dr. Szabó Szabolcs javára. Azért fogunk kampányolni a választókerületben, hogy egyéniben mindenki dr. Szabó Szabolcsra szavazzon, listán pedig a Momentum Mozgalomra. Azt gondoljuk, hogy nem kell ezért semmit sem kérnünk, most sem kérünk semmit, hiszen a kormányváltás közös érdekünk. Reméljük, hogy ez a lépés kicsit közelebb hozza a két szekértábort, a baloldalt és a Jobbikot, és észreveszik a felelősségüket, és ők is csatlakoznak a Fidesz leváltásához vívott küzdelmünkhöz – mondta Dukán András Ferenc, a Momentum elnökségi tagja.

Ügy lezárva

Az MSZP lezárta az együttműködési tárgyalásokat – ezt válaszolta Molnár Gyula arra, hogy a Momentum után az MSZP is visszalépteti-e jelöltjét Csepelen az Együtt javára. Molnár Gyula azonban a kispártok részéről további visszalépéseket vár, szerinte azoknak, akik a régi választási rendszerben az első fordulóban kiestek volna, már rég meg kellett volna ezt tennie. Hozzátette: április 8-án a kormányváltást akarók nem a kispártok hanem Karácsony Gergely és Vona Gábor között fognak választani.

– Nagyon bölcs és helyes döntés volt, a Momentumnak sok helyen meg kellett volna tennie és sokkal előbb. Azt gondolom, hogy a mai nap üzenete az, hogy befejeztük azt, hogy bárki összefogásról beszél, a legszélesebb szövetség mi vagyunk ebből a szempontból a demokratikus ellenzéki oldalon, van programunk, van vezetőnk, és azt gondolom, hogy leváltható a kormány, a magunk részéről nem folytatunk semmilyen tárgyalást, befejeztük.
– Tehát ez azt jelenti, hogy innentől kezdve nem lépnek vissza senki javára?
– Ez azt jelenti, hogy bárki, aki azt gondolja, csinálja, mi azt gondoljuk, hogy a választásokat kell megnyerni.

Megírtuk, elküldi programját az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Demokratikus Koalíciónak és az LMP-nek. Karácsony Gergely azt szeretné, hogy a szövetség programja legyen egy alap egy esetleges kormánykoalíciónak, melynek a demokratikus ellenzék pártjai is a tagjai.  Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!