2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Az orvosok hercege - Boldog Batthyány-Strattmann László 03:00

Belföld

Villanyoszlopnak csapódott a kocsi, két 16 éves lány meghalt

Két 16 éves lány halt meg a ceglédi balesetben. Kocsijuk hajnalban, a település belvárosában csapódott villanyoszlopnak.

A sofőr előzés közben vesztette el az uralmat autója felett. A gépkocsiban hatan utaztak, az egyik lány már a helyszínen, a másik a kórházba szállítás után vesztette életét. A baleset részleteit még vizsgálja a rendőrség.

„Hajnali három óra előtt néhány perccel történt egy halálos kimenetelű közlekedési baleset Cegléd egyik útkereszteződésében. Egy járművezető előzés közben elvesztette uralmát az autója felett és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A baleset következtében egy személy a helyszínen vesztette életét, egy másik fiatal hölgy pedig a kórházba szállítást követően hunyt el. A mentők további két sérültet vittek kórházba. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a ceglédi rendőrkapitányság” – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!