2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Věra Jourová előtt a Heti TV ügye

Bizonytalan helyzetbe került az a Heti TV, miután tavaly decemberben Budapest VII. kerületének DK-s vezetése felmondta az Európa egyetlen zsidó televíziójával kötött ingatlanhasználati szerződését – írta közösségi oldalán Járóka Lívia kedden. Az Európai Parlament fideszes alelnöke szerint nem tudni folytathatja-e tevékenységét a csatorna Erzsébetvárosban, amely Európa virágzó zsidónegyede volt a második világháború előtt, s napjainkban is fontos és meghatározó színtere az európai zsidóságnak.

  • Věra Jourová előtt a Heti TV ügye

Járóka Lívia az ügy mielőbbi rendezésének érdekében levélben arra kérte Věra Jourová, uniós átláthatósági biztost, vizsgálja ki az ügyet. A levelét a közösségi oldalán is megosztó EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a kerület polgármestere, Niedermüller Péter a 100 Tagú Cigányzenekarral kötött szerződését is megszüntette. – Alapvetően ugyanabból az épületből szorították ki őket, mint a Heti TV-t – fejtette ki. Hozzátette: A zenekarnak sikerült új helyet találnia Budafokon, ahol megtiszteltetés volt a helyi önkormányzatnak a zenekar befogadása.

– Budapest kulturális és etnikai szempontból is sokszínű és élénk város.

Azonban ezekkel a döntésekkel a VII. kerület baloldali polgármestere nemcsak ezt a sokszínűséget támadja, hanem veszélyezteti a média szabadságát is.

Éppen ezért levelemben arra kértem Jourová biztos asszonyt, hogy a helyzetet kivizsgálva a Bizottság próbáljon megoldást találni az Európai Unió valamennyi alapvető értékének helyi szintű tiszteletben tartására – zárta bejegyzését Járóka Lívia.

A mai nap során levélben fordultam Věra Jourová európai értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztoshoz. Egy olyan...

Közzétette: Járóka Lívia – 2021. március 2., kedd

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!