2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Vendégek tízezreit vonzza hazánkba a Magyar Nagydíj

Tegnap megkezdődött a 34. Forma-1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, amelynek előkészületeit a budapestiek már napokkal ezelőtt érzékelhették: a héten folyamatosan érkeztek a külföldi szurkolók.

  • Vendégek tízezreit vonzza hazánkba a Magyar Nagydíj

A hazai versenytörténelemben komoly hagyományokkal bíró Forma-1 számottevő gazdasági előnyökkel is jár az országnak, reklámértéke pedig turisztikai szempontból felbecsülhetetlen. 

Tavaly 210 ezer látogatója volt a a Hungaroring Sport Zrt. által szervezett világbajnoki futamnak, míg idén az előzetes jegyeladások alapján ennél ­10-15 százalékkal több nézőre számítanak. A bevételek is impozánsan alakultak az évek során: amíg 2017-ben 1,95 mil­liárd forint, addig tavaly már 2,2 milliárd forint származott a mogyoródi jegyeladásokból, amely ugyan a versenypálya valamennyi eseményéből tevődött össze, a legtöbb értékesítés azonban egyértelműen a Forma–1 miatt történt. Ebben az évben a várakozások szerint a 2,4-2,5 milliárd forintot is elérheti a zrt. összes jegybevétele.

A 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkező Forma–1 Magyar Nagydíj gazdasági hatása egyértelműen pozitív. 2017-ben mintegy 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitást regisztráltak a mogyoródi versenyhétvége nyomán – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt tavaly, miután tárgyalt a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló amerikai Liberty Media képviselőjével. A miniszter vázolta, hogy a pozitív eredmény három tételből állt össze: a verseny magyar gazdaságra, a GDP-re gyakorolt hatásából, az adó- és járulékbevételek növekedéséből, valamint a számszerűsíthető médiamegjelenésekből. Tavaly a Forma–1 már globálisan is nagyobb publicitást kapott a korábbiaknál, ezért nagyobb is volt a gazdasági hatása, amely az idén a várakozások szerint tovább nő.

Építi az országimázst

– Magyarország népszerűbb az utazók körében, mint valaha, egyre több sporteseménynek és nagy rendezvénynek ad otthont. Az, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa lett, komoly elismerése annak, hogy hazánk méltó házigazdája a nagyszabású sporteseményeknek, úgy, ahogy a Forma–1 Magyar Nagydíjnak is több mint harminc éve – közölte lapunkkal a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Kifejtették: a futamnak köszönhe­tően nem elsősorban a külföldi vendégek száma nő jelentősen, inkább a költéseiknek van kiemelkedő hatásuk, hiszen többségük minőségi szolgáltatásokat kereső vendég.

Mindezek nagyban hozzájárulnak a magyar turizmus sikeréhez, többek között ahhoz, hogy a turisztikai ágazat jelenleg a magyar GDP 11 százalékát adja, és több mint 400 ezer embernek biztosít megélhetést. – Az elmúlt három évben folyamatosan növekedett a Forma–1 látogatószáma, 2018-ban a több mint 200 ezer látogató 70 százaléka külföldi vendég volt – többségük Lengyelországból, az Egyesült Királyságból, Németországból, a skandináv országokból és Ausztriából érkezett a futamra – jelezte az MTÜ.

A turisztikai ügynökség szerint az utóbbi években növekedésnek indult a belföldi nézőszám egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több magyar család engedheti meg magának, hogy kikapcsolódásra költsön, de a szolgáltatók kedvezményeket is biztosítanak. – A nemzetközi érdeklődést kiváltó sportrendezvények a közvetítéseken keresztül nagyban hozzájárulnak az országimázs építéséhez, tovább erősítve hazánk pozícióját a turisztikai világtérképen – emelte ki a szervezet. Idén várhatóan főként az angol, a német, a holland és a finn rajongók töltik meg nagy arányban a mogyoródi nézőteret, de más nemzet szurkolói is képviseltetik magukat, a legtöbben a környező országokból jönnek.

Telt ház a szállodákban

A világbajnokság turisztikai hatása vitathatatlan: a Forma–1-et szervező Hungaroring Sport Zrt. – amelynek tulajdonosa a magyar állam – korábban a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központtól a Budapest Turizmusáért díjat is megkapta, elismerésként a rendezvény lebonyolítása és a kapcsolódó marketing pozitív hatásai ­miatt. A szakértők egybehangzóan állítják: a verseny reklámértéke felbecsülhetetlen az országnak, mivel a hivatalos közvetítéseit az egész világ figyelemmel kíséri, de az is nagy vonzerőt jelenthet a külföldieknek, hogy a versenyzők, a más országokból érkezett vendégek fényképeket, élménybeszámolókat osztanak meg ismerőseik körében a közösségi oldalakon a budapesti tartózkodásuk részleteiről, ami újabb reklámot jelent turizmusunknak.

– Már napokkal ezelőtt megteltek a szállodák a fővárosban és környékén. Ahogy minden évben, a Forma–1 idén is hozzájárul az augusztusi csúcsforgalomhoz Budapest beutazóturizmusában, továbbá ebben az időben zajlik a Maccabi Európa Játékok is ­augusztus 7-ig. Majd következik a Sziget Fesztivál, amely ugyancsak rengeteg külföldit vonz, vagyis folyamatosan cserélődnek a vendégek, de a telt ház garantált a fővárosi szálláshelyeken. Folyamatosak az érkezések a hotelekben úgy is, hogy 20-25 százalékkal nőttek az átlagos szobaárak ebben az időszakban – mondta a Magyar Nemzetnek Flesch Tamás. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke vázolta: az autóversenyzők, illetve munkatár­saik, csapataik részére a versenysorozat szervezői már egy évvel ezelőtt lefoglalták a szállást az ötcsillagos fővárosi hotelekben, a Forma–1 miatt érkező látogatók ugyanakkor a piacon elérhető minden szállástípust megtöltenek Budapesten a magánszállásoktól a hostelekig, illetve a luxus­apartmanokig.

Csúcson a repülőtér forgalma

A Budapest Airport Zrt. az év legforgalmasabb napjaira megerősítette a terminálok üzemeltetését, a biztonsági szolgálatot, a parkolófelügyeletet és takarítói szolgálatot. A repülőtéren a kis méretű sugárhajtású gépek forgalma is csúcsra jár: a szervezők és a csapatok, akárcsak a pilóták, magángépekkel érkeztek a Liszt Ferenc repülőtér kisgépes termináljára, a vasárnapi futam után pedig rövid időn belül tovább is repülnek.

– Sokáig a Forma–1 Magyar Nagydíj volt a rekordforgalom egyetlen ­kiugró hétvégéje a repülőtéren, mostanra azonban – köszönhetően a számos magyarországi zenei fesztiválnak – kiegyenlítődött a mezőny – jelezte Valentínyi Katalin, a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója. Így például egyebek mellett a Sziget és az Ozora fesztivál is tízezrével vonzza a javarészt fiatal utazókat a kontinens minden szegletéből.

A reptér kommunikációs képviselője felhívta a figyelmet: a következő hetekben a napi ötvenezret meghaladó utasszám sem lesz ritka Ferihegyen, ezért az üzemeltető arra kéri az utazókat, hogy járataikhoz a szokásosnál korábban érkezzenek ki. A csúcsidőszakban több fejlesztést bevetnek: a korai poggyászfeladás lehetőségét akár több órával a járat indulása előtt, illetve korszerűbb sormenedzselést, a várakozási idő kijelzését, és új biztonsági ellenőrző folyosókat is működtetnek. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!