2021. augusztus 3.,
kedd, Hermina napja

Varju László tagadja, hogy a kínai vakcina ellen nyújtottak volna be javaslatot

2021. május 12., szerda 13:02, frissítve: szerda 15:16

Letagadta a DK-s Varju László, hogy bármilyen kínai vakcina betiltását követelő javaslatot benyújtottak volna az Országgyűlés elé.

Híradónk stábja azonban emlékeztette a politikust, hogy a pártja nem támogatta a Sinopharm vakcina használatát, sőt egy javaslatot is benyújtott a betiltása érdekében. Erre Varju azt mondta: ez tévedés.

Az ominózus határozati javaslat. A parlament honlapján még mindig fent van. Januárban nyújtotta be az ellenzék, ahogy látszik: mind az 5 párt képviselője aláírta. Név szerint a DK-s Vadai Ágnes, a Párbeszédtől Szabó Tímea, az LMP-s Schmuck Erzsébet, a szocialista Tóth Bertalan és a jobbikos Szilágyi György.

 

Ebben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, amely a kínai vakcina beszerzésével és engedélyezésével foglalkozott volna.

Az ellenzéki pártok szó szerint azt írták:

"Álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében, ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség."

A Gyurcsány-párt képviselője azonban a HírTV-nek már azt is letagadta, hogy volt ilyen javaslata az ellenzéknek.

Varju László azt állítja: a baloldal nem oltásellenes és szerinte nem ők, hanem a kormány bizonytalanítja el az embereket.

Arra a kérdésre azonban nem volt hajlandó válaszolni, hogy a WHO ajánlása után biztonságosnak tartja-e és ajánlaná-e a kínai vakcinát a bizonytalanoknak.

Az oltóanyagot múlt héten engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet, biztonságosnak és hatékonynak nevezve a Sinopharm készítményét.

HírTV

 

Kapcsolódó anyagok:

Cáfoljuk az oltásellenes baloldal veszélyes, hamis állításait

Sunyi, elbizonytalanító kampányt folytat a baloldal a vakcinák ellen

Hallgat az ellenzék határozatuk visszavonásáról

Menczer: Az ellenzék Sinopharm elleni kampánya az elmúlt 30 év legaljasabb akciója

Az ellenzék egységesen támadta a kínai vakcinát

Dömötör Csaba: Az ellenzék álljon össze és közösen jelentse be a vakcinaellenes határozata visszavonását

Hidvéghi Balázs: A Sinopharm engedélyezése egy igazi pofára esés a baloldalnak

Merkely Béla: A legszélesebb védettséget a Sinopharm vakcina adja

Deák Dániel: Megfordult a baloldal kommunikációja és próbálja tagadni a múltat