2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Belföld

Varga Judit: Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend

Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.

  • Varga Judit: Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend

Közölte, a kormány a felhatalmazási törvény elfogadásakor és azt követően is hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetik a rendkívüli jogrendet. Hozzátette: ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelezte, már májusban beterjesztésre kerülhet az erre vonatkozó törvényjavaslat, és annak az Országgyűlés által való megtárgyalását valamint elfogadását követően, júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon.

Varga Judit hozzátette:

a világjárvány közepén, a védekezés legnehezebb napjaiban a hazai ellenzéki pártok képviselői "karöltve a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a jól ismert szatellit civilszervezeteikkel, mással sem voltak elfoglalva, mint hogy egy soha nem látott intenzitású, koordinált politikai támadást intézzenek hazánk ellen".

Ennek részeként a legképtelenebb vádak, lejárató információk és álhírek terjesztésétől sem riadtak vissza - tette hozzá az igazságügyi miniszter, felidézve, hogy többek között diktatúráról, az Országgyűlés bezárásáról és újságírók bebörtönzéséről beszéltek.

Hozzátette:

"eközben a magyar kormány, élve a demokratikus felhatalmazásával, közösen a magyar emberekkel azon dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírus okozta egészségügyi és gazdasági hatásokat".

Varga Judit szerint "a képtelen vádak módszeres terjesztése" ugyan sok kárt okozott Magyarország nemzetközi hírnevének, "de annyi haszna talán volt, hogy ismét mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki mire és kinek az érdekében használja fel a rendelkezésére álló lehetőségeket egy veszélyhelyzetben".

A miniszter bejegyzésében azt írta, érdeklődéssel tekintenek a következő napok elé, hogy "vajon legalább annyi lesz-e a vádak terjesztőiben, a diktatúrázókban, nácizókban, hogy ha már bocsánatot nem is kérnek, de legalább a valóságról beszámolnak".

Varga Judit posztjában idézte Petőfi Sándor sorait is: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az."

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!