2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Varga Judit: Az Országgyűlésben sem áll le a munka

Harmincnégy törvényjavaslattal és az alaptörvény-módosítással foglalkozik az Országgyűlés a következő időszakban. "Mert ha az ország is dolgozik, az Országgyűlésnek is dolgoznia kell" - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

  • Varga Judit: Az Országgyűlésben sem áll le a munka

Közölte: "tavasszal azzal vádoltak minket, hogy beszüntettük a parlament munkáját. Ez egy kamuhír volt. A parlament, a kormánypártok és az ellenzék akkor is dolgozott, mint ahogy most is dolgozni fog az országot érintő legfontosabb ügyeken".

Varga Judit a legfontosabb témák között említette a "kamupártok" elleni fellépést a választási törvény módosításával, ami megítélése szerint "minden tisztességes politikus érdeke". Fontos téma lesz továbbá a családok védelméről szóló alaptörvény-módosítás, amely "az édesanyák, édesapák és a gyermekek érdekeinek a védelméről és képviseletéről szól" - tette hozzá.

A miniszter felsorolásában szerepel az "egyetemek védelmére születő alaptörvény-módosítás, amely biztosítja a felsőoktatás autonómiáját és függetlenségét, hogy politikától, kormányoktól és külső befolyástól mentesen tudják végezni a munkájukat". Említi végül az átláthatósági záradékot, amely - mint írta - biztosítja, hogy a közpénzek felhasználásának lehetőségei "mindenki számára egyértelműek legyenek".

"A munka az Országgyűlésben sem áll le, ahogy az országnak is működnie kell" - zárta bejegyzését Varga Judit.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!