2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Varga Judit: A hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át

A hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át azért, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Magyarország bevándorláspolitikájára - jelentette ki az igazságügyi miniszter vasárnap közösségi oldalán.

  • Varga Judit: A hazug Sargentini-jelentést az EP bevándorláspárti többsége erőltette át

Varga Judit bejegyzésében kiemelte: az Európai Unió Bírósága hétfőn tárgyalja Magyarország megsemmisítési keresetét a jogsértő szavazatszámítással elfogadott Sargentini-jelentéssel szemben.

Emlékeztetett: 2018. szeptember 12-én a szavazás során az Európai Parlament (EP) tagjai 448 igen, 197 nem és 48 tartózkodó szavazatot adtak le.

A 7-es cikket elindító határozat elfogadásához előírt kétharmados támogatottsághoz az összes leadott szavazat (693) kétharmadára, azaz legalább 462 igen szavazatra lett volna szükség. Ez egyszerű matematika - hangsúlyozta. Az EP azonban önkényes módon úgy döntött, hogy a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak, így azokat mellőzte a kétharmad megállapításakor. Egyszerű matematikai számítás az is, hogy így könnyebb elérni a kétharmadot - tette hozzá.

Varga Judit szerint az uniós szerződések, valamint az EP eljárási szabályzata és eddigi gyakorlata is egyértelműen a magyar felet igazolja.

Az igazságügyi miniszter rámutatott: ha valaki nem akar elmerülni jogi szövegek elemzésében, annak elég, ha egy pillantást vet az EP szavazógépére, amelynek nyomógombjait egy fotón meg is osztotta a bejegyzésben. Egy EP-képviselő három gombot nyomhat meg, azaz háromféle szavazatot adhat le: igen, nem és tartózkodás. Aki pedig nem akar szavazni, az egyik gombot sem nyomja meg, vagy be se megy a terembe - írta. Hozzátette: volt olyan képviselő is a szavazáskor, aki nem tartózkodott a teremben.

Úgy fogalmazott: tudatos döntés volt ugyanis minden EP-képviselő részéről, hogy a háromféle szavazati lehetőség és a szavazógomb be nem nyomása közül melyiket választotta a nyilvános jegyzőkönyvben is rögzített voksolás során.

Az EP jogértelmezése a tartózkodó szavazatot megfosztaná minden tartalmától és úgy tekintené, hogy a képviselő egyáltalán nem szavazott. Ez nemcsak a joggal és a józan ésszel ellentétes, de felveti a képviselői szabad mandátum korlátozásának kérdését is - húzta alá Varga Judit.

Kijelentette: ebben a szellemben, határozott és erős jogi érvekkel készül a kormány a hétfői tárgyalásra. Az igazságügyi miniszter reményeit fejezte ki, hogy az uniós intézmények magukra nézve is kötelezőnek tekintik a jogállamisági elveket, köztük az eljárási szabályok átláthatóságát, amelyek tiszteletben tartását oly nagy lelkesedéssel kérik számon másokon.

Az EU jogállamisági kezdeményezései szempontjából Varga Judit szerint ez alapvető hitelességi kérdés.

Megjegyezte, hogy a szavazás előtt néhány nappal maga Sargentini is sejthetett valamit a számításról, amikor azt tanácsolta a hezitáló EP képviselőknek, hogy a magyar szavazás alatt inkább menjenek kávézni.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!