2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Változhat az ellenzéki összefogás

A vasárnapi EP-választás átrendezheti a DK, MSZP viszonyát. A DK csepeli elnöke a közösségi oldalán már jelezte is: több kerületet szeretne a megbeszéltnél.

  • Változhat az ellenzéki összefogás

 „…minden pártnak és szervezetnek az lenne az érdeke, ha a választók általi súlyozáshoz legközelebb álló erőviszonyokat tudnák visszaigazolni.”

Ezt írta Horváth Gyula, a DK csepeli elnöke a vasárnapi EP-választás után a közösségi oldalán. Bár a politikus az eredeti bejegyzést azóta eltávolította, a csepelinfo-n továbbra is megtalálható a poszt szövege. A Gyurcsány-párti önkormányzati képviselő a portál szerint arra célozhatott, hogy a választási eredmények tükrében újra kell tárgyalni az ellenzéki pártok között korábban kötött megállapodást az összefogásról és a budapesti kerületek elosztásáról az őszi önkormányzati választásokon.

A DK országgyűlési képviselője Híradónk kérdésére cáfolta, hogy fel kívánnák rúgni az egyezséget. Varju László azt mondta, tartják magukat a korábban megbeszéltekhez, de nem kizárt, hogy bizonyos körzetekben lesznek változások.

A korábbi megállapodás szerint a legtöbb budapesti kerületben az MSZP és a Párbeszéd pártszövetség állíthat polgármesterjelöltet az őszi választáson. A vasárnapi eredmények és a súlyos vereség következtében azonban már mások az erőviszonyok az ellenzéki térfélen. A szocialisták elnöke a parlamentben szinte könyörgött a többi pártnak, hogy valósuljon meg az összefogás.

A szövetséges Párbeszéd társelnöke szerint őket is terheli a felelősség a történelmi vereség miatt. Szabó Tímea azonban úgy véli, most nem az a kérdés, hogy kell-e tisztújítást tartani, hanem hogy ősszel hogyan győzzék le a Fideszt.

Szabó Tímea szerint az összefogással nemcsak Budapesten, hanem több megyei jogú városban is van esélyük a kormánypártokkal szemben.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!