2018. június 19.,
kedd, Gyárfás napja

°

Válasz helyett elviharzott Németh Szilárd

Hír TV

2018. március 11., vasárnap 12:59, frissítve: vasárnap 13:26

Nem tudtuk meg, hogy miben más a kormány téli rezsicsökkentése az E.On kritizált, piaci alapú árcsökkentésénél.

Kiviharzott a sajtótájékoztatóról a téli rezsicsökkentést hosszan méltató Németh Szilárd, amikor a Hír TV azt kérdezte, miért elfogadhatóbb a mostani kormányintézkedés, mint amikor az E.On februárban – az alacsonyabb világpiaci árakra hivatkozva – meglebegtette az olcsóbb áram lehetőségét. Akkor a Fidesz alelnöke ezt a választási kampányba való beavatkozásnak mondta, és a cég visszakozott. Hogy a mostani kampányajándék miért nem az, nem sikerült megtudni, de legalább az kiderült, miért nincs válasz.

„Szívesen állok rendelkezésre a Csepeli Hírmondónak meg azoknak a sajtóorgánumoknak, akik, és ez válasz Önnek is, akik azt írják le, amit mondok, illetve azt írják le, amit teszek. Azoknak nem tudok rendelkezésére állni, akik egy párt rabigájában vagy egy milliárdos Simicska rabigájában szenvedve azt szeretnék leírni, amit ők gondolnak rólam. Miért álljak bele ebbe a kampányban, elnézést kérek, én egy más oldalról nézem a világot” – mondta a fideszes politikus.