2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Vajdasági általános iskolások étkeztetését teszi lehetővé a nemzetpolitikai államtitkárság felújítási programja

Potápi Árpád János nemzetpolitika államtitkár elmondta, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 6,5 millió forinttal támogatta a fejlesztést, amelynek köszönhetően a legkisebbek tízóraiját tudták biztosítani.

  • Vajdasági általános iskolások étkeztetését teszi lehetővé a nemzetpolitikai államtitkárság felújítási programja

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az első-harmadik osztályban kísérleti jelleggel elindult a közétkeztetés, amelynek köszönhetően 65 meleg ételt tudnak naponta elkészíteni. Mint mondta: ez azért érdekes, mert a Vajdaságban, de Szerbiában sem bevett szokás az iskolai melegétkezetés. Kiemelte, hogy több iskolában is indult hasonló jellegű kezdeményezés, és reményét fejezte ki, hogy "a következő években közösen sikerül elérni, hogy a magyar iskolásoknál az iskolaotthonos ellátás megvalósuljon, és mindenhol meg tudjuk valósítani a közétkeztetést". Ennek több előnye is lenne - mutatott rá. A programnak köszönhetően a gyerekeknek nem kellene hazavinniük a leckét, az iskolában biztonságban lennének, és a délutáni óráikat is könnyebben megszervezhetnék, ezekre ugyanis otthon nem mindig van lehetőség.

Potápi Árpád János a nemzetpolitikai államtitkárság jelenleg is folyó vajdasági programjairól szólva elmondta, hogy jelenleg is folyik az óvodafejlesztési program, ami felújításokat és új intézmények megépítését jelenti, emellett bölcsődéket is felújítanak és építenek. Mindezeken túl fejlesztik az általános iskolákat, a szakiskolákat és a középiskolákat, valamint jelenleg is folyik a szabadkai tanítóképző főiskola felújítása. Az oktatás minden területén vannak fejlesztések, és hasonló projektek folynak a művelődés és az egyház területén is - fűzte hozzá az államtitkár.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!