2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Vágóhidak állnak le, esik a csirke ára

Jelentős túlkínálat és áresés alakult ki az európai és a magyarországi baromfipiacon is, amit az ágazati szakmai szervezetek - a hazai terméktanács egyetértésével - a harmadik országokból érkező import átmeneti korlátozásával kezelnének - ismerteti a hétfői Világgazdaság.

  • Vágóhidak állnak le, esik a csirke ára

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója a lapnak elmondta: az európai uniós tagállamokban egyenként 20-40 százalékos kiesést okoz a baromfihúspiacon a HoReCa-szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljes leállása. Ez azt jelenti, hogy mindenhol túltermelés van, ami áresést okozott.

Eközben folyamatosan érkeznek a harmadik országokból az EU-ba az évi 850 ezer tonna import tételei, holott az elsősorban Brazíliából, Thaiföldről és Ukrajnából küldött szállítmányok túlnyomó részét is a HoReCa ágazat vásárolta meg. Az importőrök annak érdekében, hogy ne veszítsék el szállítási jogaikat, továbbra is szállítanak, és tárolják az árut, amíg újra nem indulnak az éttermek és az idegenforgalom.

Az Európai Bizottságnak helyzetjelentést, javaslatcsomagot készítő nemzetközi szakmai szervezetek - az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC) és az Európai Élőbaromfi-termelők és Tojáskeltetők Egyesülete (ELPHA) - is felhívják a figyelmet, hogy ezekre a szállításokra nincs igény a piacon. Jelentős túlkínálat alakult ki Európában, Magyarországon például az élő csirke kilogrammonkénti felvásárlási ára 230 forint körül van - míg "békeidőben" 250 forint körül volt -, az átlagos önköltség viszont 240-245 forint. Sok helyen beteltek a hűtőkapacitások, és egyes kisebb vágóhidak már nem veszik át az élő csirkét.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy ismét felütötte a fejét a madárinfluenza, emiatt már csaknem 2 millió állatot kellett leölni, ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat - ismertette az elnök-igazgató.

Az AVEC és az ELPHA azt javasolja, hogy az EU átmenetileg függessze fel a harmadik országokból érkező beszerzést, ezzel a BTT is egyetért. A behozatali stopnak azonnali eredménye lenne, költségvetési kihatása pedig nincs - mondta Csorbai Attila. A nemzetközi szervezetek szerint az nem elfogadható, ha az uniós termelőknek úgy kellene csökkenteniük termelésüket, hogy közben a harmadik országokból továbbra is érkezik a baromfihús.

Közben jelentősen csökkent az elmúlt hetekben az élősertés ára is a koronavírus-járvány miatt - mondta Horváth István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte, a vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak a állattartókra szeretnék "áttolni".

Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októberétől nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani.

Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja - mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot. Februárban a vágósertés felvásárlási ára még csaknem 50 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!