2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Vádemelés a gyalogost a zebrán elütő buszvezető ellen

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy buszvezető férfi ellen, aki 2019. augusztus 2-án este Kecskeméten egy helyi járatú buszt vezetve elütött egy zebrán átkelő gyalogost, ami miatt a sértett két nappal később belehalt a sérüléseibe.

  • Vádemelés a gyalogost a zebrán elütő buszvezető ellen

A vádirat szerint a buszvezető vádlott 2019. augusztus 2-án este Kecskeméten a Dózsa György úton, az Izsáki út felől a Petőfi Sándor utca irányába vezetett egy helyi járatú buszt mintegy 45 km/h sebességgel. A gyér forgalmú úttest nedves volt, a közvilágítás működött, az esti szürkület miatt a látási viszonyok korlátozottak voltak.

Haladása során a buszvezető az Ipoly utca kereszteződése után egy zebrához ért. Nem adott azonban elsőbbséget a zebrán előtte balról jobbra áthaladni szándékozó gyalogosnak, ezért a fékezése ellenére, mintegy 20 km/h sebességgel az autóbusz elejével elütötte a sértett férfit. A gyalogos az elütés miatt az úttest jobb szélére zuhant, míg a vádlott a busszal a külső sávban állt meg.

A gyalogost a mentők kórházba szállították. A balesetben a sértett azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátása ellenére két nappal később meghalt. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között egyenes oksági összefüggés állapítható meg.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, ami szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni; a jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom. Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni – írja Facebook-bejegyzésében a publicista.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!