2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

„Ütöttük, vertük a rendszert ott, ahol tudtuk”

Hír TV

2018. április 20., péntek 16:55, frissítve: péntek 17:25

Kétharmados többség mellett semmi értelme a parlamenti politizálásnak – jelentette ki Fekete-Győr András a Hír TV Online-nak. Hozzátette, a parlamenti ellenzék ugyanolyan tehetetlen, mint 2014-ben. A Momentum elnöke a mozgalmi politizálásban hisz, és a közösségszervezésben látja a jövőt.

2019-ben EP- és önkormányzati választások lesznek, ezek tétje pedig a politikus szerint az, hogy „felszabadítjuk-e a városainkat, falvainkat és az Európai Uniót a Fidesz hazugságai és elnyomása alól.” Ugyanakkor a Momentum még nem gondolkodott el azon, miképpen induljanak 2019-ben, így az MSZP javasolta előválasztásról sem alakítottak még ki álláspontot.

Kijelentette, a választás előtti hetekben, években „katasztrófa volt, amit az ellenzék leművelt”, a következő években ezért ki kell teljesíteni a Szabadság Körei nevű kezdeményezést, mert a legtöbb településen ma már nincs közösség, és nem látnak alternatívát az emberek. „Hogy a baloldal tud-e mozgalmat szervezni, afelől vannak kételyeim, mert eddig is azt kellett volna tenniük, és mégsem tették” – tette hozzá a pártelnök, aki szerint a parlamenti elnökség hibát követett el, hogy B-terv nélkül vágott neki a választási kampánynak. A Momentumnak ellenben van ilyenje, a mozgalmi politizálás, amelynek az alapját már lefektették.

Míg a Fidesz tízmilliárdos kampányokat csinál, addig az ellenzék keretei szűkösek e tekintetben, Fekete-Győr így inkább a közösségi finanszírozásban hisz: „nem maradt már sok olyan mágnás ember, aki támogatna pártokat, mi nem is szeretnénk eladni a bőrünket senkinek sem. Az emberek tudnak támogatni minket, és kérjük is őket erre.”

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!