2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

USA 2020: Ki lesz az 59. elnökválasztás győztese?

Mráz Ágoston Sámuellel a koronavírus és a levélszavazatok választási befolyásáról beszélgettek a műsorban. Stumpf István korábbi alkotmánybíró segítségével az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerepét elemezték. Amerikában élő magyarokat is kapcsoltunk, egyfajta hangulatjelentést kaphattak a nézők a választásokról. Partnertelevíziónk, a Newsmax adásába is beletekinthettek, egyik legnépszerűbb publicistájuk, Sean Spicer politikai showműsorát mutattuk meg Önöknek.

  • USA 2020: Ki lesz az 59. elnökválasztás győztese?

A két jelölt közötti versenyfutásban ebben az évben mindvégig Joe Biden vezetett, a demokrata politikus előnyét mutatták a közvélemény-kutatások, azonban - ahogy már arról többször is beszéltünk a műsorban - ez négy évvel ezelőtt is megvezette a közvéleményt. Akkor ugyanis Hillary Clinton határozott előnyét mutatták. Ezek szerint vagy hibásak voltak 2016-ban a felmérések, azaz nem mérték Donald Trump előnyét. A másik eset, amelyet a Trump-párti elemzők hangoztatnak, hogy szándékosan manipulálni akarták a lakosságot azzal, hogy Clinton-előnyt publikálnak. És szerintük ezt teszik most is.

A legnagyobb hatással azonban a koronavírus-járvány volt idén a kampányra.

Hiába az Egyesült Államok a világ egyik nagyhatalma, a betegség hatása érződik az országon, sőt a világ egyik legfertőzöttebb államának számít. Ez a tény előtérbe helyezte a levélszavazás intézményét, ami az elnökválasztási kampány egyik legvitatottabb témája lett. Donald Trump szerint ugyanis a demokraták csalni fognak a szavazólapokkal.

„Azt szokták mondani, hogy a polarizálása a politikai kultúrának, az, hogy fekete-fehér vitára leegyszerűsödik a választás ez mind a két tábort mozgósítja. Azok, akik Trump elnök támogatói, azok azért mennek el, mert félnek, hogy az ő szavazatukon fog múlni, hogy nem Trump elnök marad hivatalban, hanem Biden győz és vice versa. A Biden szavazók hasonlóan gondolkodnak. (…) Nagyon sok a bizonytalansági tényező és nagyon fontos, hogy az Egyesült Államoknál, ami 50 államból áll, akár egy államon belül is komoly eltérések lehetnek város és vidék között”

- mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója.

Nem jó, de egyelőre nincs jobb. Nagyjából így lehet összefoglalni az amerikai egészségbiztosítási rendszert, a röviden az Obama care-t. A változást akaró republikánusok eddigi minden kísérlete elbukott az Obama elnök legfőbb politikai örökségének tartott programhoz foggal-körömmel ragaszkodó demokraták ellenállása miatt.

 „Nagyon fontos az egészségügy kérdése a választásban. Az egészségügy általában fontos, most viszont különösen az. Ennek két oka is van. Az egyik maga a járvány, ami egy kicsit az emberekben felébresztette, hogy mennyire fontos a biztosítás, milyen fontos, hogy mit kapnak azért. A másik pedig, hogy jövőhéten kezdődik a legfelsőbb bíróságon egy per, melyet republikánus kormányzók indítottak avégett, hogy az Obama care törvényét a legfelsőbb bíróság távolítsa el és lényegében szüntesse meg. Ennek a visszavonás megindult már 2016-tól, de nem sikerült szenátusi szinten megsemmisíteni, ezért Trump elnök megszüntette a kötelező vásárlását, ezáltal úgy megnövelte a gazdasági vonatkozását ennek a biztosításnak, hogy ez lehetővé tette azt is, hogy a republikánus kormányzók a teljes eltörlés mellett döntsenek”

- fogalmazott Kovalszki Péter.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!