2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Űrközpont: Nincs megvalósíthatósági tanulmány

2017. március 23., csütörtök 03:44, frissítve: péntek 16:27

Gyulaháza önkormányzata szerint sincs megvalósíthatósági tanulmány a Szabolcs megyei községben tervezett űrközpontról. Lázár János korábban azt mondta, bármilyen beruházásról csak azután dönt a kormány, ha arról megvalósíthatósági tanulmány is készül.

„Jelen körülmények között természetesen sem hatástanulmányt, sem más a fejlesztéssel kapcsolatos dokumentációt nem tudok önnek megküldeni” – válaszolta Gyulaháza polgármestere, Bardi Béla közérdekű adatigénylésünkre, amiben az ott tervezett „space központról” készült hatástanulmányt próbáltuk megszerezni.

Turisztikai Ügynökség: nincs tanulmány

Farkas Bertalan szülőfalujában már van egy kiállítás a magyar űrhajósról, azonban egy friss kormányhatározat szerint egész „űrközpont” is épülne a településen, egy 3 milliárd forintból megvalósuló, az egész kistérségre vonatkozó turisztikai fejlesztés részeként. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még március elején mondta az egyik kormányinfón a gyulaházi űrközponttal kapcsolatban, hogy „mindegyik projekt mögött a pályázóknak be kell adniuk egy megvalósíthatósági tanulmányt, és számokat is kell vállalni”.

Ilyen tanulmányt azonban egyelőre senki sem tudott bemutatni, ráadásul pontos számokat sincs tudomása senkinek. A múlt héten a Hvg.hu a Magyar Turisztikai Ügynökségnél érdeklődött a tanulmányról, ahol azt mondták nekik, nem létezik ilyen tanulmány.

Nem tudni még, mennyiből épül az űrközpont

A Hír TV Gyulaháza önkormányzatától hasonló választ kapott. Kiderült az is, hogy Lázár állításával szemben pontos számokról sem lehet még beszélni. Lázár azt is állította, hogy a projekt kapcsán kérte a kollégáit, hogy nézzék meg annak dokumentációját, ezért ha kell, pontosan el fogja mondani, hogy „a pályázó mit vállalt”.

Csakhogy az adott esetben nem volt szó pályázatról. Gyulaháza korábban ugyan pályázott egy EU-s forrásra a Farkas Bertalanról szóló kiállítás bővítésére, ez a tervezett űrközponttól független projekt. Az space központ ezzel szemben egy, az egész térség egyedi kormányhatározat szövegébe került bele (a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára), de csupán példaként. Nem volt szó tehát arról, hogy bárki pályázatot nyújtott volna be az űrközpont építésére. Rejtély tehát, milyen tanulmányról és dokumentációról beszélhetett Lázár János.

A közhiedelemmel ellentétben a sokat emlegetett 3 milliárd forintot nem mind az űrközpontra szánják majd, hanem mindenféle egyéb befektetésre a Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben. „Tekintettel arra, hogy a Gyulaháza Space Központ, az egy élménykínálat lesz a sok közül, természetesen szó sincs 3 milliárd forint összegű támogatásról, s jelenleg még arról sincs hivatalosan tudomásunk, hogy a tervezett 3 milliárdból a gyulaházi fejlesztésekhez milyen összeggel kalkulálhatunk” – válaszolta kérdésünkre Bardi Béla polgármester.

„A hivatkozott kormányhatározat 2017. június 30-át jelölte meg határidőként a tervezett fejlesztések véglegesítésére, a támogatási szerződések megkötésére. Így jelen körülmények között természetesen sem hatástanulmányt, sem más a fejlesztéssel kapcsolatos dokumentációt nem tudok önnek megküldeni” – tette hozzá.

Ajánlatok már érkeztek

Később telefonon is megkérdeztük a polgármestert arról, hol tart éppen a fejlesztés. Mint mondta, egyelőre egy ígéretről lehet beszélni a kormány részéről arra, hogy Gyulaháza és a térség települései 3 milliárd forintot kapnak különböző fejlesztésekre. Ezek egyik az űrközpont, egyelőre viszont még nem lehet megmondani, pontosan milyen fejlesztések valósulhatnak majd meg és hogy azokra mennyi pénzt ad a kormány. Vagyis az űrközpont pontos költségeit és annak részleteiről is korai még beszélni, és korai lenne arról tanulmányt készíteni.

„A hírverés miatt már több cég is jelezte, hogy részt vennének a projektben, sőt, nem hivatalos árajánlatokat is tettek, valamint több magángyűjtő is felajánlott különféle relikviákat az űrközpontba. Azonban még korai ezekről tárgyalni, mivel még nincs arról hivatalos döntés, hogy a 3 milliárdból mennyi jut Gyulaházának és azon belül az űrközpontra” – mondta. Egyelőre még az sincs eldöntve, hol kap majd helyet a központ, bár az önkormányzat szeretné, ha az a meglévő kiállítóterem közvetlen közelében épülne fel.

A polgármester elmondása szerint új részleteket csak június 30-a után tudnak majd mondani. Ekkorra már várhatóan világos lesz, hogy oszlik majd el a 3 milliárdos támogatás az érintett települések között, és hogy ez alapján milyen fejlesztéseket tudnak majd vállalni az űrközpont kapcsán. Gyulaháza egyébként a rá eső részösszegből nemcsak az űrközpontra költene, hanem ebből építene kerékpárutat és sportpályát is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!