2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Újraszámlálást kér Vitézy

Ami a választás eredményét illeti: csütörtökig lehet kezdeményezni a szavazatok újraszámlálását. Ezt meg fogjuk tenni – fogalmazott friss Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

  • Újraszámlálást kér Vitézy

Vitézy rámutatott, hogy 76-szor annyi érvénytelen szavazat született, mint amennyi a különbség közte és a jelenlegi főpolgármester között. Vitézy Dávid szerint egy demokráciában az a minimum, ha ezután a szavazatokat újraszámolják, főleg, hogy „számos rendszerszintű visszásságról kaptunk jelzést” az érvénytelenné nyilvánított szavazatok kapcsán. Azt ígérte, hogy ezeket be is fogják mutatni. 

Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, hogy bármi lesz is az erre feljogosított szervek döntése, a jogerős döntést el fogja fogadni. „Ha Karácsony Gergely győzelme jogerős lesz, gratulálni fogok neki – persze, ha addigra hajlandó felvenni a telefont, amit két napja nem sikerül, és ha addigra épp nem egy lapáttal akarja szétverni a fejem.” 

Utóbbival egy a napokban kiszivárgott hangfelvételre utal, amelyen Karácsony Gergely egyelőre nem beazonosított időben és helyen arról beszél valakinek, hogy ha Vitézy Dávid elindul a főpolgármesteri címért, úgy a jelenlegi városvezetés a kampányban „lapáttal fogja agyonverni”.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megszólalt a kegyelmi ügyről Balog Zoltán

Megszólalt a kegyelmi ügyről Balog Zoltán

A református püspök exkluzív nagyinterjút adott a 777-nek, amelyben először beszélt a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyről. Balog Zoltán az interjú során a bicskei gyermekotthon áldozatainak is üzent: azt mondta, megrendítették a történtek, és bocsánatot kért tőlük.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

ORFK: több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán

ORFK: több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 6292-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5931-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!