2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Újabb 2,5 milliárd forint bölcsődefejlesztésre Pest megyében

Újabb 2,5 milliárd forint keretösszegből fejleszthetik a Pest megyei önkormányzatok a bölcsődéket.

  • Újabb 2,5 milliárd forint bölcsődefejlesztésre Pest megyében

Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: az "Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében (2019)" című pályázati felhívás a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló támogatási programjának részeként, a 2018-ban meghirdetett konstrukció folytatásaként jelent meg. Ezzel a bölcsődefejlesztés céljára Pest megye területén hozzáférhető hazai fejlesztési források meghaladják a 11,7 milliárd forintot - emelte ki.

Hangoztatta: a pályázati kiírás hozzájárul a kormány Családvédelmi Akciótervének keretében megfogalmazott célokhoz, miszerint 2022-ig Magyarországon megvalósul az igény szerinti bölcsődei ellátás.

Az államtitkár elmondása szerint a bölcsődefejlesztési felhívás a Pest megye területén található meglévő, önkormányzati tulajdonú bölcsődék férőhelybővítéssel együtt végrehajtott felújítására, bővítésére, átépítésére irányul, lehetőséget biztosítva épületgépészeti fejlesztésekre, valamint szakmai eszközök, berendezések beszerzésére.

A rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintos támogatási keretből meglévő bölcsőde felújítása esetén minimum 10 millió forint, maximum 120 millió forint, meglévő mini bölcsőde felújítása esetén minimum 3 millió forint, maximum bruttó 60 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig minimum 60 millió forint, maximum 480 millió forint lehet a támogatási összeg. Új mini bölcsődéknél, egy csoportszoba építése esetén maximum 60 millió forint, két csoportszobás mini bölcsődéknél pedig 90 millió forint a támogatási maximum - tájékoztatott az államtitkár.

Rákossy Balázs rámutatott: a fejlesztések eredményeként csökken a bölcsődei férőhelyeket érintő, számos Pest megyei településen jellemző kapacitáshiány. Mindez segíti a kisgyermeket nevelő családok életét, támogatja a bölcsődés korú kisgyermeket nevelő szülők munkavállalását, illetve a települési önkormányzatok bölcsődei szolgáltatási kötelezettségének teljesítését. Javul emellett a felújított és újonnan épített intézmények költségvetési és környezeti fenntarthatósága.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire, ezzel a programmal kívánja ellensúlyozni, hogy a Közép-Magyarország régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá a 2014-2020 közötti időszakban.

Hozzátette: tekintettel a bölcsődei ellátás fejlesztését célzó kormányzati törekvésekre, ezt a hazai költségvetésből rendelkezésre álló 80 milliárd forint keretet további 6,6 milliárd forinttal növelte meg a kormány részben a 2018-as bölcsődefejlesztési konstrukciónak többletkeretet biztosítva, részben pedig a mostani, újabb körös kiíráshoz forrást biztosítva. A támogatási összeget a Pénzügyminisztérium pályázati rendszerben, Pest Megye Önkormányzatával együttműködve használja fel, oly módon, hogy a támogatás hatékonyan és átlátható módon biztosítsa a Pest megyei bölcsődefejlesztések eredményes megvalósítását.

A bölcsődefejlesztésekre irányuló támogatási kérelmeket 2019. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!