2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Belföld

Új stratégiai megállapodást kötött az Emmi a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az aláírás előtt elmondta: a megállapodással a kormány kötelezettséget vállal, hogy a jövőben is mindig megkérdezi a NIT és rajta keresztül a magyar fiatalok véleményét, amikor őket érintő kérdésekben dönt.

  • Új stratégiai megállapodást kötött az Emmi a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal

A szerződés ilyen területekként említi a fiatalokkal foglalkozó szakpolitikákon túl a tehetséggondozást, az oktatást, a sportot, a digitalizációt, az önkéntességet és a kultúrát.

Novák Katalin úgy fogalmazott: "szeretnénk, ha a magyar fiatalok hangja eljutna hozzánk, és ennek egy módja" a kapcsolattartás a csaknem száz, fiatalokkal foglalkozó szervezetet tömörítő NIT-tel.

Kitért arra: a NIT hídszerepet tölt be a magyar fiatalok és a kormány között, valamint számos nemzetközi testületben is ellátja a magyar fiatalok képviseletét. Ezért is "fontos, hogy rendszeres kapcsolatban álljunk a NIT-tel, és támogassuk a NIT-hez tarozó szervezetek munkáját".

Hozzátette: a NIT-től a kormány inspirációt kaphat, hogy melyek azok a fiatalokat érintő területek, amelyekkel a jövőben érdemes lenne kiemelten foglalkozniuk, hol van még szükség további lépésekre, és visszajelzést is kapnak tőlük arról, hogy az eddigi lépéseik mennyire voltak sikeresek.

Az államtitkár az elmúlt időszak fiatalokat érintő döntései közül kiemelte a fiatalok KRESZ-tanfolyam- és -vizsgadíjának visszatérítését, az első nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott támogatást, valamint a babaváró támogatást, amellyel a családalapítás előtt álló fiatal párokat segítik, és amelyet eddig 55 ezer pár vett igénybe.

Novák Katalin hozzátette: a NIT segíti a kormányt abban is, hogy "lefordítja a fiatalok nyelvére" a kormány őket érintő döntéseit.

Hegedűs Zoltán azt mondta: a NIT újabb lépést tesz a "felnőtté válás útján" azzal, hogy ebben a kormányzati ciklusban is az Emmi partnere lesz, és igyekeznek majd tartalommal megtölteni a megállapodást.

Hozzátette: felelősséggel tartoznak azon ifjúsági szervezeteknek, amelyek felhatalmazták őket a képviseletükre.

Kitért arra: az elmúlt időszakban számos, a fiatalokat érintő jó döntés született, és látják a kormány nyitottságát a fiatalokat érintő fejlesztésekre, olyanokra mint például a digitalizáció, a fiatalok vidéken maradásának támogatása vagy a felnövekvő generáció tudatos, a közösségéért tenni akaró felnőtté válásának segítse.

 

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!