Az egyik balatonmáriai utcának a közepén áll a tó vize. Itt mintegy 60-70 ingatlan van, több helyen az udvarokba is befolyt a Balaton. Van olyan ház, ahol a feltörő szennyvíz keveredik a tó vizével
– Nagy gondot okoz, mert egyrészt járhatatlan az út, másrészt azzal, hogy kijön néha a Balaton, pláne meleg időben, pocsolya, szúnyog invázió. Például a mellettünk lévő telket már többször szivattyúzták a tűzoltók – mondta Horváth József ingatlantulajdonos.
Júliusban és augusztusban a Balaton környékén az utóbbi 90 év negyedik legnagyobb csapadék mennyisége esett, és szeptemberben is már többszöröse az átlagosnak. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízkár elhárítási fokozatot ugyan még nem rendelet el, de felkészültek rá.
– Felkészültünk, hogyha esetleg kitelepítésre kerül sor, akkor azt hatékonyan a katasztrófavédelemmel együtt el tudjuk végezni. Egyébként mást nem tudunk tenni. Egy-két ingatlant esetleg meg tudunk úgy védeni a vízbetöréstől, hogy a bejárati ajtót homokzsákokkal eltorlaszoljuk. Erre megtettük az intézkedéseket – fogalmazott a település független polgármestere, Galácz György.
A Sió-zsilipet szeptember 9-én nyitották meg, de a tó vízszintje a sok csapadék illetve a befolyó patakok nagy hozama miatt azóta is két centit emelkedett.
– Most már 50 köbméter per másodperccel folyik le a Sió-zsilipen keresztül a Balatonból a víz. Az elmúlt egy hétben a duplájára emelték a vízügyi igazgatóság munkatársai a víz mennyiségét, ami most lefolyik, és ezt egyelőre most már nem fogják megnövelni. Azonban azt, hogy meddig folyik le a víz, az most még bizonytalan – tette hozzá Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az előrejelzések szerint a jövő héten újabb nagy mennyiségű csapadék várható a Balaton környékén. Az itt élők szerint ha ez viharral és erős északi széllel párosul, ingatlanok százai kerülnek víz alá a déli parton.