2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Trükkös fogadásokkal próbálkoztak, most vádat emeltek ellenük

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a fogadásokat felvevő alkalmazottakat megtévesztve kívántak pénzhez jutni.

  • Trükkös fogadásokkal próbálkoztak, most vádat emeltek ellenük

A vádirat szerint az elkövetők módszere az volt, hogy pár perccel az adott sporteseményre lejáró fogadási határidő előtt akartak nagy összegű tétet feltenni különböző a fogadóhelyeken. Miután az üzletek alkalmazottjai rögzítették a fogadást, az adott boltban eljáró elkövető közölte, hogy rossz pénztárcát hozott magával, amiben nincs pénz.

Ezután látványosan telefonálni kezdett állítólagos édesapjának, de a hívást egy társa fogadta. A beszélgetés során kérte az elkövető, hogy édesapja hozza oda neki a másik pénztárcát, amiből kifizeti a rögzített fogadást. Mindezzel csak azt kívánták elérni, hogy az időt húzzák, és az alkalmazott már ne tudja törölni a tétet a fogadás határidejének lejárta előtt. Az elkövetők az esetleges nyereményből fizették volna ki az alaptétet is.

A három férfi felváltott szereposztásban, 2019 szeptemberében Tápiószentmártonban, Csévharaszton, Felsőzsolcán, Ónodon lévő fogadóhelyeket károsított meg, összesen több mint ötszázezer forinttal. Az ügyben az elkövetők ellen több rendbeli, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Nagykátai Járási Ügyészség.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!