2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Trócsányi: Sárközy csak egyszer kiabált a tárgyaláson

Bemutatták Trócsányi László 2010 és 2014 közötti párizsi nagyköveti időszakáról szóló könyvét a hódmezővásárhelyi közönségnek. Az egykori diplomatát, az Orbán-kormány igazságügyi miniszterét Lázár János, országgyűlési képviselő kérdezte.

  • Trócsányi: Sárközy csak egyszer kiabált a tárgyaláson

A Párizsi Napló - avagy, ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt című kötet kapcsán elhangzott: Franciaországban egyre inkább úgy látják: Európa jövője azon múlik, hogy ki kerekedik felül az Emmanuele Macron francia elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő, illetve a hozzájuk kötődő táborok közötti küzdelemben. Trócsányi László szerint a franciák nem nézik jó szemmel a Visegrádi 4-ek és Magyarország megerősödését sem, ahogy nehezen tudják elfogadni azt is, hogy Közép-Európa nem kér a periférikus szerepből.

„A Sárközy egyszer kiabált egyébként a tárgyaláson, pont, amikor a V4-et a miniszterelnök mondta 2010 november 17-én."A V4-ek?!" Hát BeNeLux együttműködés van, az Északi Tanács van, akkor mér nincs a V4? A V4-re rögtön úgy tekintenek mint egy veszélyforrásra. Azt senki nem mondja, hogy a BeNeLux együttműködés milyen veszélyeket hordoz magában, a V4-et viszont nagyon nehezen tudták megemészteni, és a mai napig is így van” – hangzott el Lázár János és Trócsányi László kötetlen beszélgetésén az esemény során. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!