2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Trócsányi megerősítette: nem csatlakozunk az EU-s ügyészséghez

Hír TV

2018. május 15., kedd 15:18, frissítve: kedd 17:49

Magyarország jogállamiságának sérüléséről faggatták az ellenzéki pártok az igazságügyi miniszter és a kancelláriaminiszter jelöltet a parlament európai ügyek bizottságában. Trócsányi László azt mondta: a magyar kormány azért nem támogatja az európai ügyészség létrehozását, mert már vannak megfelelő szervek a korrupció felderítésére. Gulyás Gergely szerint pedig nemhogy csorbultak, épp bővültek az ellenőrző intézmények hatáskörei.

Továbbra sem támogatja a magyar kormány az európai ügyészség létrehozását - erről az igazságügyi miniszter beszélt jelölti meghallgatásán a Parlamentben. Tócsányi László más hasonlóan döntő tagállamra hivatkozott, Írországra, Svédországra és Lengyelországra. Utóbbival együtt Magyarországnak az az álláspontja - Trócsányi szerint -, hogy ez egy szuverenitási kérdés, vagyis, hogy föderációs irányba mozdul el az Európai Unió vagy a nemzetállamok Európája felé. A miniszter szerint azért sem csatlakozik Budapest ügyészséghez, mert most is rendelkezésre állnak az eszközök a korrupció visszaszorítására

Számos olyan kérdés van, ami úgy gondolom, hogy szakmailag hibás. Kettő: pedig nyilván van egy szuverenitási kérdés emögött a dolog mögött, és azt mondjuk, hogy kérem, számos szerv ellenőrzi és számos intézkedésre van lehetőség. Felfüggesztésre most is van lehetőség, tehát tulajdonképpen megfelelő eszközök rendelkezésre állnak - jelentette ki Trócsányi.

A bíróságok függetlenségének vonatkozásában, jogállamiság kérdésében hogyan látja hazánk jelenlegi helyzetét? - erről is kérdezték miniszterjelölti beszédében Gulyás Gergelyt, aki Lázár Jánost váltja a miniszterelnökséget vezető minisztérium élén. Azért volt erre kíváncsi a Jobbikos képviselő, mert a támogatási pénzeknek megvonásával fenyegette meg Magyarországot a jogállamiság csorbulása miatt. Gulyás szerint azonban számtalan olyan terület van, ahol nemhogy csorbultak, épp bővültek az ellenőrző intézmények hatáskörei.

Itt olyan ügyek említettnek fel, amelyeket Magyarország a bizottsággal való tárgyalás során ezelőtt 6-7 évvel lezárt, és a bizottságnak a közösségi joggal összhangban, állásra vonatkozó pecsétje ezeken az ügyeken rajta van. Például az igazságszolgáltatás kérdése ilyen, a médiatörvény kérdése ilyen - mondta Gulyás Gergely, aki szerint a kötelezettségszegési eljárások számát tekintve Magyarország a középmezőnyben van, nyertek is és már veszítettek is pert bíróságon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!