2025. 07. 11. Péntek Nóra, Lili napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Célpont különkiadás 22:30

Belföld

Továbbra sem állnak ki a női érdekvédelmi szervezetek Varga Judit mellett + videó

Varga Judit elmondta: a Tisza párt elnöke tizennégy hónapig zsarolta őt a hangfelvétellel azért, hogy ne tudjon tőle elválni. A korábbi miniszter hozzátette: csalódás és sértő, hogy egyetlen érdekvédelmi szervezet sem állt ki mellette és szólalt fel az ügyben.

  • Továbbra sem állnak ki a női érdekvédelmi szervezetek Varga Judit mellett   + videó

Tavaly márciusban hozta nyilvánosságra ezt a hangfelvételt Magyar Péter volt feleségéről, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterről. A Tisza párt elnöke titokban rögzítette a beszélgetést. A botrány kirobbanása után az MSZP fővárosi képviselője Magyar Péter mellett állt ki, és Varga Juditot tette felelőssé a történtekért.

A csütörtöki bírósági meghallgatása után balliberális újságírók rohamozták meg a volt tárcavezetőt, hogy a hangfelvételről kérdezzék. Varga Judit elmondta: volt férje megpróbálta őt tönkretenni, 14 hónapig zsarolta őt, valamint terrorizálta és bántalmazta is. A korábbi miniszter emellett csalódott az érdekvédelmi szervezetekben, akik közül senki sem állt ki mellette.

Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter: "Mikor én már felszabadult, emancipált, önök nőként ezt tudniuk kell, mert az összes ilyen bántalmazott nővel én tartottam a kapcsolatot meg az érdekvédelmi szervezetekkel, akiknek a hallgatása borzasztóan sértő és üvöltő és inkább az áldozat hogy is mondjam hibáztatással ér fel a balos szervezetek részéről."

Korábban több baloldali női politikus mellett is kiálltak a nők jogaiért küzdő szervezetek hasonló ügyekben. Varga Judit bántalmazási ügyében azonban a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése óta egyszer sem emelték fel a hangjukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az agyonvert kárpátaljai magyar férfira emlékeznek + videó

Az agyonvert kárpátaljai magyar férfira emlékeznek + videó

Gyertyagyújtással egybekötött tüntetést hirdetett meg Ukrajna Budapesti Nagykövetsége elé Bayer Zsolt, ami péntek este 8 órakor. Ezzel az agyonvert kárpátaljai magyar férfira emlékeznek. Tudósítónk, Szabó Réka ott van a megemlékezésen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!