2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Továbbra is öt ellenzéki frakciója lehet a parlamentnek

Hír TV

2018. május 21., hétfő 15:11, frissítve: hétfő 20:33

Mellár Tamás – belépésével – megmentette a Párbeszéd képviselőcsoportját. A frakció azután került bajba, hogy pénteken a liberális Bősz Anett kilépett, így nem lett volna meg a minimálisan szükséges öt képviselő. Mellár Tamás függetlenként jutott be a parlamentbe az egyik pécsi egyéni körzetből. Most azt mondja, továbbra sem lép be a pártba és nem kell tartania a frakciófegyelmet, ám úgy érezte, hogy az ellenzék egy fontos platformot veszítene el, ha megszűnne az egyik frakció. A Párbeszéd társelnöke korábban a liberálisok lépését úgy értékelte: Fodor Gábort csak a pénz érdekli.

„A miniszterelnök kezében összpontosul minden, a minisztériumok pusztán végrehajtók”

– Bősz Anett első felszólalása a parlamentben, még a Párbeszéd-frakció tagjaként. Mögötte foglalt helyet az Országgyűlés padsorában Mellár Tamás független képviselő. Ők legközelebb már helyet cserélnek a parlamenti patkóban. Bősz Anett ugyanis múlt pénteken bejelentette: kilép a frakcióból, amely így a megszűnés szélére sodródott. Vasárnap azonban Mellár Tamás úgy döntött, csatlakozik a Párbeszéd képviselőihez. Ezzel megmentette a frakciót, ugyanis minimum öt fő alkothat egy képviselőcsoportot, egy távozó képviselő pótlására pedig három napos határidőt ad a házszabály.

„Nem azért lettem frakcióvezető-helyettes, hogy ezt rá tudjam írnia névjegykártyámra, hanem hogy a Liberális párt nevében fel tudjak szólalni, interpellálni tudjak, tehát a jogosítványok érdekében hoztuk létre ezt a frakciót. De azt láttuk, hogy ezt egyre kevésbé gondolják komolyan a partnereink.” – egy hét munka után indokolta ezzel kilépését Bősz Anett.

Frakciótagként számos jogosítványa lenne. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvény vitájában például a frakciók tíz-tíz percben fejthették ki véleményüket a kormányszerkezetről. Mellár Tamás függetlenként viszont nem mondhatta el a véleményét. Végül Karácsony Gergely Párbeszéd-társelnöknek sikerült rábeszélnie Mellárt a csatlakozásra.

„Azért döntöttem így, mert felelősséget érzek az ellenzéki együttműködésért, és láttam, hogy van egy csírája ennek az ellenzéki együttműködésnek az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetsége” – nyilatkozta a Hír TV-nek Mellár.

Bősz Anett az MSZP–Párbeszéd listájáról jutott be a parlamentbe a Liberálisokkal kötött korábbi megállapodás miatt. Mellár Tamás pedig függetlenként, ellenzéki támogatással nyert az egyik pécsi egyéni kerületben. Azt mondta: továbbra sem lép be a pártba és nem lesz köteles követni a Párbeszéd politikai irányvonalát sem.

„Kikötöttem, hogy én teljes egészében a frakciótól függetlenül szavazhassak, tehát a frakciófegyelem ne vonatkozzon rám, és a véleményemet is szabadon tudjam kialakítani” – tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

A bővebb felszólalási lehetőség mellett komoly anyagi előnyt is jelent frakcióba tömörülni: a Blikk korábban kiszámolta, hogy évi 135 millió forinttal több jut az ötfős Párbeszéd-frakciónak, mintha a képviselők függetlenként ülnének a parlamentben.

A pénz már a kampány során is fontos volt: februárban az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok vezetője írt alá megállapodást arról, hogy Párbeszéd támogatására eső összeg felét Fodor Gábor pártja kapja meg. Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető azonban már pénteken azt mondta: a szocialista párt tagsága nem tudott erről a megállapodásról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!